KECSKEMÉT

2020.02.26. 15:28

Újabb sikeres év áll a Mercedes mögött

Szerdán tartotta szokásos éves közös sajtótájékoztatóját a Mercedes-Benz Hungária Kft. és a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. Budapesten, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem MOME Two épületében. Az importőr rekordévet zárt tavaly és a kecskeméti gyár is sikeres évet tudhat maga mögött a 190 ezer legyártott személygépkocsival és 3,7 milliárd euró nettó árbevételével. Az eseményen bemutatták a vadonatúj GLB típusjelű városi terepjárót is.

Horváth Péter

Fotós: BUS CSABA

Az eseményen Reinhard Münster, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a cég 2019-ben 113,16 milliárd forintos bevételével 4,2 százalékos növekedést könyvelhetett el 2018-hoz képest. A Datahouse regisztrációs adatai szerint a személyautó üzletág immár negyedik éve vezeti a prémiumszegmens eladásait hazánkban, 2019-ben 4503 Mercedes személyautót értékesítettek. A márka sportváltozata, az AMG modell kiemelkedő eredményt ért el, mivel ez a változat az összes személygépkocsi értékesítés több mint 10 százalékát tette ki a 465 eladott egységgel.

Reinhard Münster a Kecskeméten gyártott típusok értékesítési adatairól is szólt: a kompakt autók eladása is nőtt, az A-osztályból, a CLA-ból és a CLA Shooting Brake modellekből összesen 830 darabot értékesítettek, ez 48 százalékos növekedés 2018-hoz képest. Tavaly az E-osztályból adtak el legtöbbet, összesen 574 darabot, a SUV kategória adta a teljes értékesítés több mint egyharmadát 1530 darabbal. A teljesen elektromos és a plug-in hibrid modellek eladása 68 százalékkal nőtt 2018-hoz képest, 200 darabot értékesítettek.

A kishaszonjárművek szegmensében stabilan növekedett a márka, 16 százalékos bővülést értek el tavaly. Húzómodelljük a Sprinter volt, melyből 676 darabot értékesítettek, míg a nagyhaszonjárművekből 588 került a magyar utakra, ezzel a szegmensben a márka 10 százalékról 11,5 százalékra növelte piaci részesedését. Az after sales üzletág 7,7 százalékos növekedést mutatott, összesen 21 szerződéses partnerrel, 18 márkakereskedéssel és 31 szervizponton várták az ügyfeleket.

Reinhard Münster a 2020-as új modellekről és az Ambition 2039 elnevezésű fenntarthatósági programjukról is szólt. Ez utóbbi az elektromos modellek térhódítását és környezetbarát gyártási technológiák bevezetését célozza.

Rheinhard Münster beszámolója után Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója értékelte a tavalyi évet, aki elmondta, hogy az előző évekhez hasonlóan sikeres évet zártak: tavaly mintegy 190 ezer kompakt jármű gördült le a kecskeméti gyár szalagjairól, ezzel csaknem 3,7 milliárd euró árbevételt ért el az telephely, ami 2,7 százalékos növekedés.

A gyárvezető elmondta, hogy a márka globálisan 667 ezer kompakt autót értékesített tavaly, ez 9,5 százalékkal több, mint 2018-ban és három új gyárat is indítottak világszerte.

A hatékony és rugalmas termelésnek köszönhetően egymás után három alkalommal is sikeresen indították el Kecskeméten az új kompakt modellek gyártását a világ piacai számára. A Mercedes-Benz globális gyártási hálózatának belső versenyén a kecskeméti gyár nyerte a legjobb gyárnak járó díjat és mint fogalmazott, a kecskeméti gyakorlat immár példaként szolgál a márka gyárai számára. Christian Wolff arról is beszámolt, hogy a gyár a környezet- és klímavédelem, valamint a fenntrathatóság területén tett erőfeszítési nyomán elnyerte a Daimler Environmental Leadership Award nemzetközi versenyének első díját. A zöldebb jövő érdekében tett intézkedéseik magukban foglalják többek között a szén-dioxid, a víz- és energiafogyasztás jelentős csökkentését, a hulladék-újrahasznosítási arány csaknem 100 százalékra növelését.

Ezzel a kecskeméti gyár hozzájárul az Ambition 2039 stratégia megvalósításához, melyben a konszern célja, hogy kevesebb mint 20 év alatt szén-dioxid semlegessé tegye az új személyautóinak flottáját. Christian Wolff hangsúlyozta, hogy sem a tavalyi termelési-pénzügyi eredmények, sem a teljes modellpaletta megújulása nem nem lett volna lehetséges a gyár elkötelezett, motivált és hozzáértő csapata nélkül.

Christian Wolff évértékelőjét követően Hesz Tamás értékesítési és marketing igazgató mutatta be az új GLB típusú SUV-ot, melynek tervezésében a MOME egykori diákja is közreműködött.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!