Galériával/Videóval

2022.03.23. 19:55

Tündököltek a Tündérszépek a kamera előtt

A Bács-Kiskun megyei stáb immár hatodik alkalommal fotózott a Four Points by Sheraton Kecskemét Hotel és Konferenciaközpontban, újabb szépségeket kaptunk lencsevégre.

Várkonyi Rozália

Fotó: Várkonyi Rozália

Decemberben indult a nevezés Tündérszépek országos szépségversenyre, amelyre számos Bács- Kiskun megyei lány nevezett és pózolt a kameráinknak. A szavazás már javában zajlik: minden nap egy-egy versenyzőt mutatunk be olvasóinknak a főoldalon. A tét nem kicsi, hiszen bármelyik hölgy továbbjuthat a döntőbe.

 

Szerdán három hölgy állt kameráink elé. Először a 24 éves Keszler Nóra érkezett Garáról, aki elmondta, hogy a jelentkezésre párja biztatta és úgy gondolta, kipróbálja magát egy számára eddig ismeretlen területen.

– Ez volt az első fotózásom, így az elején, bevallom, kicsit izgultam, de úgy érzem a végére sikerült belejönnöm. 

Ha esetleg továbbjutnék a döntőbe a mentorok a megfelelő póz kiválasztásában tudnának a leginkább segíteni – mondta a fiatal hölgy.

Keszler Nóra
Forrás: Várkonyi Rozália

Másodjára a kiskőrösi Radics Andreáról készítettünk fotókat, akit édesanyja is elkísért Kecskemétre. A 20 éves fiatal lány kérdésünkre elmondta, hogy a versenyen szeretne tapasztalatot gyűjteni és megmérettetni magát. Kiderült, hogy Andrea már korábban is jelentkezett szépségversenyre, de úgy gondolta most a Tündérszépekre is benevez.

– A versenyre először saját képekkel neveztem, de később, amikor megláttam, milyen szép képek készültek az idei jelentkezőkről, így meggondoltam magam és kértem, hogy rólam is készítsenek portfóliót. 

Nem is bántam meg a döntésem, hiszen nagyon jó hangulatban telt a mai fotózás, máskor is szívesen eljönnék egy hasonlóra – árulta el Andrea.

Radics Andrea
Forrás: Várkonyi Rozália

Utolsóként Kamasz Vivien érkezett Ágasegyházáról és vele tartott az édesanyja is. A fiatal, 20 éves lány elmondta, hogy a családja és az ismerősei biztatták a jelentkezésre.

– Nekem is ez volt az első ilyen fotózásom és nagyon jól éreztem magam. 

Évek óta követem Szarvas Andi és Kárpáti Rebeka munkásságát és tőlük próbáltam ellesni a megfelelő pózokat, amelyeket a fotózás előtt otthon gyakoroltam 

– vallotta be Vivien.

Kamasz Vivien
Forrás: Várkonyi Rozália

A Tündérszépek szépségverseny jelentkezési határideje március 22-én lejárt. A következő napokban pedig folytatjuk a jelentkezők bemutatását, így érdemes minden nap ellátogatni a baon.hu-ra és szavazni a legszebb hölgyekre. A voksolók között értékes nyereményt sorsolunk ki. Ha véget ér a regionális verseny, mindegyik megyéből 1-1 lány jut tovább az országos döntőbe. Egy versenyző pedig a kapott szavazatok átlaga alapján lép a következő fordulóba, ahol az ország közönségkedvencei mérkőznek meg a döntőbe jutásért. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!