Négy nemzet műkorcsolya bajnoksága

2022.12.17. 23:13

Magyar első hely a párosoknál, második jégtáncban, harmadik a nőknél

A Gyakorló Jégcsarnokban rendezték meg a Négy nemzet bajnokságot.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A magyar műkorcsolyázók közül a páros nyert, míg a jégtáncosoknál második, a nőknél harmadik helyet szerezte meg a házigazdák egyik képviselője a Gyakorló Jégcsarnokban rendezett Négy nemzet bajnokságon.

A párosok küzdelmeibe mindössze két duó nevezett, a magyar színek képviseletében Pavlova Mária és Sviatchenko Aleksei a pénteki rövidprogram során több mint tíz ponttal bizonyult jobbnak a Federica Simioli, Alessandro Zarbo alkotta cseh riválisánál, a különbség aztán a szombati szabadprogramot követően majdnem harminc pontra nőtt. 

A jégtáncosokoknál a magyarok közül az Ignateva Mariia, Szemko Danijil kettős a ritmustánchoz hasonlóan a szabadprogramban is a cseh Natalie Taschlerova, Filip Taschler duó mögé szorult, és végül több mint húszpontos hátránnyal zárt másodikként. A kilenc kettőst felvonultató mezőny másik magyar duója, Hancock Lucy és Fourati Ilias mindkét napon, és összesítésben is hetedik lett. 

A nőknél a lengyel Ekaterina Kurakova meggyőző különbséggel bizonyult a legjobbnak, miután a pénteki rövidprogramot követően szombaton a kűrben is elsőként végzett. A magyarok közül Láng Júlia mindkétszer harmadikként zárt, így összesítésben is megszerezte ezt a pozíciót. Viszont a rövidprogramban még második Zsembery Katinka Annának nem sikerült a folytatás, és miután szombaton csak kilencedik lett, visszacsúszott a hetedik helyre. A további magyarok közül Krizsanovszki Lili a 10., Zsirnov Daria a 12. helyen végzett. 

A férfiaknál szintén fölényes lengyel győzelem született, Vladimir Samoilov révén. A magyarok közül szombaton Vlasenko Aleksandr szerepelt jobban, aki ötödikként zárt, míg Berei Mózes József nyolcadik lett. Összesítésben ezzel Vlasenko Aleksandr pénteki ötödik helyét megőrizve megelőzte a negyedikről a nyolcadikra helyre visszacsúszott Bereit, így előbbi szerezte meg a hazai bajnoki címet. Vlasenko Aleksei mindkét napon, így összesítésben is a 10., utolsó lett. 

A kétnapos esemény a magyar, a szlovák, a cseh és a lengyel műkorcsolyázók közös országos bajnoksága volt.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában