Vízilabda-vb

2022.07.01. 08:26

Bíró Attila: elődöntőt nyerni is meg kellett tanulni

Bíró Attila szövetségi kapitány és Keszthelyi-Nagy Rita szerint is szintet lépett a magyar női vízilabda-válogatott, amely a hollandok legyőzésével bejutott a hazai rendezésű világbajnokság döntőjébe, ahol a legutóbbi három vb-n és olimpián győztes amerikaiakkal találkozik majd.

"Ez ugyanolyan kemény volt, mint az ausztrálok elleni negyeddöntő, csak ők fizikálisabbak voltak, a hollandok védekezése nekünk kicsit jobban fekszik, ezért tudtunk hatékonyabbak lenni elöl. Ugyanakkor a hollandoknak több minőségi játékosa van, akikkel nem nagyon tudtunk mit kezdeni, viszont mentálisan nagyon erősek voltunk ezen a mérkőzésen" - nyilatkozta Bíró Attila a vegyes zónában.

A szakember hozzátette, egyfelől megkönnyebbülés a döntőbe jutás, ugyanakkor nem szeretné ennyivel beérni: Látom a csapatban a potenciált, hogy egy szoros meccset játsszunk az amerikaiakkal, aztán majd meglátjuk, hogyan alakul. Két komoly fegyvertényt hajtottunk most végre, most végre elődöntőt is tudtunk nyerni, ezt is külön meg kell tanulni, remélem, ez nem az utolsó lesz - mondta a szakember.

A csapatkapitány Keszthelyi-Nagy Rita egy ötéves periódusról beszélt: "Megléptünk egy újabb lépcsőfokot, megtanultunk elődöntőt nyerni, az elmúlt évek tapasztalatait használtunk fel, a játékosok beépítésével, az elveszített elődöntőkkel. Nagyon remélem, hogy nem ez lesz az egyetlen döntőnk a következő években" - mondta a klasszis.

A kiváló játékos az amerikaiak elleni döntővel kapcsolatban elmondta, mindent meg fognak tenni: "Nem fogunk félni, mi vagyunk itthon. Ismerjük őket, gyakoroltunk együtt. Kamatoztatni tudjuk, hogy az olimpián legyőztük őket. Ugyanakkor most teljesen más játékot játszanak, sokkal több mozgással, amiből rengeteg ítéletet szereznek a centereik."

Rybanska Natasa érzelemdúsan azt mondta, ugyan nem volt tökéletes a játék, igazi élet-halál harc volt, amelyből az került ki győztesen, aki jobban akart: "Arról beszéltünk az öltözőben, hogy nálunk senki sem akarhatja jobban, a vízben pedig taknyunk nálunk kell, hogy folyjon a sikerért:"

A magyar válogatott - amely a 2013-as barcelonai bronzérem után lesz újra dobogós világbajnokságon - legutóbb 2005-ben Montrealban játszott vb-döntőt, akkor Faragó Tamás irányításával a gárda éppen az aktuális címvédő amerikai csapatot győzte le hosszabbítás után, megszerezve ezzel története második vb-aranyát.

Az amerikaiak világbajnokságon legutóbb  a 2015-ös, kazanyi torna csoportkörében az olaszoktól szenvedtek vereséget. A magyarok ugyanakkor a tokiói olimpia csoportkörében 10-9-re legyőzték a világ legjobbjait, az amerikaiak ezt megelőzően legutóbb 2008. augusztus 21-én, a pekingi játékokok fináléjában, Hollandia csapatától kaptak ki (8-9) olimpián.

Forrás: MTI

Borítókép: A győztes magyar csapat tagjai a vizes világbajnokság női vízilabda tornájának negyeddöntőjében játszott Ausztrália - Magyarország mérkőzés vége után a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2022. június 28-án. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában