Marad a végeredmény

2022.02.08. 06:44

Elutasították a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók óvását

Bánhidi Ákos még az óvás hétfő esti benyújtásakor elmondta, az ilyen beadványoknak nagy foganatja nem szokott lenni, de az illetékesek legalább látják, hogy az edzők nemcsak bábuk, hanem cselekvő emberek.

Elutasították kedden a magyarok óvását, így rövidpályás gyorskorcsolyában nem változott a férfi 1000 méteres döntő végeredménye a pekingi téli olimpián, azaz a célvonalon elsőként áthaladó Liu Shaolin Sándort kizárták, míg Liu Shaoang a kínai Zsen Ce-vej és Li Ven-lung mögött bronzérmes lett.

Erről Bánhidi Ákos, a válogatott edző-menedzsere tájékoztatta az MTI-t, miután megkapta az ügyben eljáró bizottság döntését.

 

A sportvezető elmondása szerint a döntőbíró jelezte, visszanézték a vitatott eseteket, de ugyanarra hivatkozva utasították el az óvást, ami alapján hétfőn kizárták Liu Shaolint. A zsűri szerint a magyar versenyző kétszer is szabálytalankodott a hétfői fináléban, ezért sárga lapot kapott, azaz nemcsak a fináléból, hanem a teljes 1000 méteres versenyből diszkvalifikálták.

 

„Várható volt, ugyanarra hivatkoztak most, mint előző nap. Arra volt már példa, hogy sárga lapot visszavontak, de most még ezt sem tették” – mondta Bánhidi, akit nem lepett meg a döntés, mert az szerinte lavinát indítana el, ugyanakkor abban bízik, hogy az óvás hatására talán később, hasonlóan nehéz szituációban majd eszébe jut a bíróknak, hogy a magyar csapat a végsőkig harcol az igazságért és a versenyzőiért.

A 26 éves, négy éve Phjongcshangban a férfi váltóval aranyérmes, a kínai fővárosban a vegyes váltó tagjaként harmadik Liu Shaolin Sándor Instagram-oldalán egy 24 óráig látható történetében reagált az óvás elutasítására: „Majd megpróbálom négy év múlva. Remélem, addig már nem lesz pattanás az arcomon.”

Bánhidi Ákos még az óvás hétfő esti benyújtásakor elmondta, az ilyen beadványoknak nagy foganatja nem szokott lenni, de az illetékesek legalább látják, hogy az edzők nemcsak bábuk, hanem cselekvő emberek.

 

„Nem tartjuk igazságosnak a döntést, egy aranyérmet vettek le Liu Shaolin nyakából, ezt nem könnyű megemészteni. Így testvére sem tud örülni a bronzéremnek. Úgy érezzük, picit lejt a hazai pálya. Borzasztó és elkeserítő” – fogalmazott akkor Bánhidi.

 

A fináléban három hazai versenyző és a két Liu testvér – akiknek édesapjuk kínai – csatázott. Bánhidi szerint már az első rajtnál látni lehetett, hogy az egyik hazai versenyzőt külön ráállították Liu Shaolinra, de ezért nem ítéltek semmit.

 

Az új rajtnál a kínaiak ismét megpróbálták „bezárni” a két magyart. Volt lökdösődés is, ebben Liu Shaoang leszakadt – akárcsak a négy éve 500 méteren győztes Vu Ta-csing –, és már nem erőltette a felzárkózást. A hajrára Li Ven-lung is elfáradt, így Liu Shaolin és Zsen Ce-vej küzdött az aranyért, amikor a magyar élre állt, volt egy kisebb ütközésük, de úgynevezett „kölcsönös felelősségnek” tűnt. A célegyenesbe fordulva a kínai két kézzel húzta vissza Liu Shaolint, aki így is elsőként haladt át a célvonalon. A zsűri aztán mindkét esetben a magyarok világklasszisát látta szabálytalannak, így nemcsak a futamból zárták ki, hanem sárga lappal a teljes mezőny végére sorolták.

 

Liu Shaoang, aki negyedikként korcsolyázott a célba, bátyja kizárása miatt bronzérmessé lépett elő, amivel megszerezte Magyarország első egyéni dobogós helyezését a téli olimpiák történetében.

Borítókép: Liu Shaolin Sándor célba ér a férfi rövidpályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres versenyének döntőjében a Fővárosi Fedett Stadionban a pekingi téli olimpián 2022. február 7-én 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!