OTP Bank Liga

2020.08.21. 18:42

Megszerezte első pontját a Mezőkövesd

A Mezőkövesd hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Zalaegerszeggel a labdarúgó OTP Bank Liga második fordulójának pénteki nyitányán, ezzel megszerezte első pontját.

Forrás: Észak-Magyarország

Fotó: Bujdos Tibor

Az első félidő első felében küzdelmes, nem igazán látványos játék zajlott a pályán, gyakorlatilag helyzet nélkül. Előbb a ZTE tudta pár percig ellenfele kapuja előtt tartani a labdát az első negyedóra végén, majd a játékrész közepén, az ivószünet előtt a kövesdiek percei következtek: Nagy Dániel gólt is szerzett, melyet azonban a bíró les címén – tévesen – nem adott meg.

A hajrához közeledve az akkor már némi fölényben és ellenfelénél tudatosabban játszó Zalaegerszeg szerzett vezetést, az aktívan futballozó Vass Patrik lőtt pontosan Babati okos, bokából beemelt átadása után.

A második félidőben a cseréknek köszönhetően agilisabbá, agresszívabbá vált a Mezőkövesd, és ez meg is hozta számára az eredményt. Az egyenlítés után a hazai csapat többször is ígéretes támadást vezetett, de a ZTE sem húzódott teljesen vissza, ellenakciói veszélyt jelentettek, így élvezetes volt a játék a hajrában, ezzel együtt nem változott az eredmény.

Az előző idényhez képest jelentősen átalakult ZTE – a MOL Fehérvár elleni hazai 3-3 után – másodszor sem kapott ki, de nem is nyert.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában