Kajak-kenu-vb

2019.08.23. 12:07

Kiss Péteré az első magyar arany a Maty-éren

A sportoló ezzel paralimpiai kvótát szerzett az integrált paraverseny KL1-es kategóriájának pénteki döntőjében Szegeden.

A mindössze 16 éves, egy év kajakozás után tavasszal Európa-bajnok magyar versenyző remekül lapátolt a 200 méteres fináléban, szinte végig vezetve ért elsőként a célba. A szám másik magyar indulója, Suba Róbert ötödik lett. Ugyan az első hatnak, illetve országának jár tokiói paralimpiai indulási jog, de egy nemzetből csak egy versenyző szerezhetett kvótát.

„Csodálatos érzés! Nem gondoltam volna, hogy nyerek, mert mostanában az edzések sem mentek olyan jól, és az erős hátszél sem kedvez nekem, még a rajt előtt is izgultam. A rajtom aztán közepesen sikerült, megvolt a sebességem, de nagyon kellett a közönség, amely az utolsó ötven méteren segített. A szurkolásuk nélkül nem nyertem volna” – mondta a magyar vb-győztes.

A nők KL2-es döntőjében Varga Katalin óriásit küzdve hatodikként ért célba, s ez is kvótát ért.

A magyar paraválogatottnak így Juhász Tamás csütörtöki kvótájával együtt már három tokiói indulási joga van.

előfutamok 11.15:

férfi K-2 200 m (Balaska Márk, Apagyi Levente)

női C-2 200 m (Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső)

középfutamok 12.03:

férfi C-1 500 m (Bodonyi András)

A döntők 15.03:

női K-2 200 m (Lucz Anna, Kiss Blanka)

férfi C-2 200 m (Korisánszky Dávid, Mike Róbert)

női C-1 500 m (Bragato Giada)

férfi K-1 500 m (Dombvári Bence)

férfi C-2 500 m (Hajdu Jonatán, Fekete Ádám)

női K-2 1000 m (Hagymási Réka, Medveczky Erika)

férfi K-4 1000 m (Erdőssy Csaba, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Kós Benedek)

középfutamok 16.18:

női K-1 200 m (Lucz Dóra)- olimpiai szám

férfi K-1 200 m (Csizmadia Kolos) – olimpiai szám

női C-1 200 m (Nagy Bianka) – olimpiai szám

férfi C-2 1000 m (Kiss Balázs, Mike Róbert) – olimpiai szám

férfi K-1 1000 m (Kopasz Bálint) – olimpiai szám

Forrás: MTI

Borítókép: Kiss Péter az első helyen ér célba a férfi parakajak KL1-es kategóriájának döntőjében a szegedi kajak-kenu világbajnokságon 2019. augusztus 23-án. A versenyző ezzel paralimpiai kvótát szerzett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!