új lehetőség

2018.03.06. 12:23

Csányi Sándor: át kell alakítani az utánpótlásképzés támogatását

Komoly sportdiplomáciai siker, hogy Csányi Sándort megválasztották a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) alelnökének, mert így a magyar labdarúgás sok, a fejlesztése szempontjából hasznos információhoz juthat.

Telki, 2016. május 6. Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke beszél a szövetség közgyűlése utáni sajtótájékoztatón Telkiben 2016. május 6-án.

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Illyés Tibor

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke, akit múlt héten megválasztottak a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) alelnökévé, a Világgazdaságnak adott interjúban elmondta, azt már most látja, hogy a FIFA-ban, valamint az európai szövetségben, az UEFA-ban betöltött tisztségei révén sokkal több olyan információt kaphatunk, illetve olyan kapcsolatokat teremthetünk, amelyek a magyar futball fejlesztését is szolgálhatják.

Csányi Sándor azzal elégedett, hogy a külföldi labdarúgókra jutó játékpercek száma csökkent 2010 óta, azzal azonban már kevésbé, hogy a fiatal játékosok kevesebb szerepet kapnak. Az életkor szorosan összefügg a piaci értékkel, de ehhez megfelelő szintre kell hozni a játékosokat. A támogatást ezért döntően arra építve kell átalakítani, hogy mely klubok nevelnek ki olyan játékosokat, akik első- másodosztályú, vagy külföldi bajnokságokban, illetve a válogatottban szerepelnek.

„Azoknak az utánpótlásműhelyeknek, amelyek nem képesek kinevelni ilyen játékosokat, fölösleges támogatást adni, minderről már a hetekben tárgyal az MLSZ”

- fogalmazott az elnök.

A társaságiadó-kedvezmény rendszeréről (TAO) elmondta: „Minden felhasználást szigorúan, benchmarkok alapján ellenőrzünk, egy fűnyíróra vagy gereblyére sem lehet akármennyit elkölteni. Összességében 2010 óta több mint 1100 új pálya épült, hozzávetőleg 1500 sporttelepet újítottak fel. A játékosok száma megduplázódott, ma már közel 270 ezer; és másfélszer annyi, mintegy 12 ezer csapat van.”

A tíz régiós bajnokság mezőnyében a hazai 2696-os nézőszám a negyedik legalacsonyabb. Csányi Sándor a lapnak elmondta, rejtély számára az alacsony nézőszám, mert televíziós nézettségben nemcsak a magyar válogatott mérkőzései, hanem a bajnoki találkozók is rendre megverik a népszerű sorozatokat. Ha a színvonal tartaná távol az embereket, akkor a tévében sem néznék. „Az okok feltárására munkacsoportot hoztunk létre Orosz Pál, a Ferencváros vezérigazgatójának vezetésével, megnézzük, milyen értékesítési és marketingeszközökkel tornászhatjuk feljebb a látogatottságot” – magyarázta az MLSZ elnöke.

Csányi Sándor beszélt az új Puskás Ferenc Stadionról is, amelynek 2019 nyárutójára, kora őszére kell elkészülnie. „A napokban egyeztettem Fürjes Balázs kormánybiztossal, a tájékoztatása szerint ezt a határidőt tudjuk tartani, sőt talán nyerhetünk is egy kis időt, mert a tervezettnél valamivel előrébb tartanak a kivitelezési munkálatok” – tette hozzá.

A 2020-as Európa-bajnokságot több európai nagyvárosban rendezik majd meg, az egyik házigazda Budapest lesz, azonban ez nem jelent automatikus kvalifikációt a válogatottnak. Csányi Sándor szerint elsősorban az Eb-selejtezőre kell majd koncentrálnia a magyar csapatnak, a Nemzetek Ligájára „utolsó szalmaszálként” tekint. A selejtezőkből 20 csapat jut az Eb-re, a Nemzetek Ligájából pedig mindössze négy.

Borítókép: Csányi Sándor, az MLSZ elnöke, a FIFA frissen megválasztott alelnöke

Forrás: MTI Fotó/Illyés Tibor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!