Jótékonyság

2023.12.17. 21:11

Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyerek láthatta A diótörőt az Operában

Csajkovszkij A diótörő című mesebalettjét nézhette meg nyolcszáz, nehéz anyagi körülmények között élő gyerek vasárnap a Magyar Állami Operaházban az MBH Karácsonyi Gyermekgálája keretében.

MW

Gyerekek az MBH Karácsonyi Gyermekgáláján a Magyar Állami Operaházban 2023. december 17-én

Forrás: MTI

Fotó: Hegedüs Róbert

Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító elnöke a helyszínen köszöntötte a gyerekeket és biztatta őket, hogy az előadás szünetében fogyasszák el a részükre elkészített uzsonnát. Megköszönte a támogatóknak és az Operaháznak, hogy erre a napra a teljes házat a rendelkezésükre bocsátották és az épület legelegánsabb páholyaiba is gyerekek ülhettek.

A vasárnapi előadásra vidéki városokból, falvakból és a fővárosból, valamint Felvidékről, Székelyföldről, Csángóföldről, a Vajdaságból, Kárpátaljáról, Nagyváradról és a Partium több településéről is érkeztek iskolások. 

Az ünnepi programon részt vett az Országgyűlés háznagya, Mátrai Márta, valamint több nagykövet is.

A program részeként, az előadás mellett arcfestés és lufihajtogató fogadta a gyerekeket az Operaházban, valamint a Mikulással is találkozhattak. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat támogatóinak köszönhetően idén is ajándékokkal teli hátizsákkal térhettek haza a gyerekek, amelyekben gyümölcs és édesség kapott helyet, az MBH Bank jóvoltából pedig mindenki átvehette meglepetéseket tartalmazó mikuláscsomagját is.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 24. alkalommal rendezte meg a gálát, a karácsonyi balettet a jótékonysági kezdeményezés kezdete óta csaknem 27 000 gyerek láthatta.

A vasárnapi előadás főbb szerepeit Lee Soobin (Mária hercegnő), a Boston Ballet korábbi szólistája, Leblanc Gergely (Unokaöcs/Diótörő/Herceg) érdemes művész, a Magyar Nemzeti Balett Étoile-ja, Radziush Mikalai (Drosselmeier) és Kekalo Jurij (Egérkirály/Egérkirály baba) balettművész táncolták.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!