Háromnapos mulatság

2022.09.09. 08:03

Javában zajlik az Erdélyi Táncháztalálkozó (videó)

Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány, a Kaszaj Kulturális Egyesület, és az Udvarhely Néptáncműhely szeptember 8-10. között rendezi meg a mára hagyománnyá vált Erdélyi Táncháztalálkozót Székelyudvarhelyen.

Nemcsak koncertek és néptáncelőadások, természetesen táncházak is várják az érdeklődőket

Forrás: Erdélyi Hagyományok Háza

– Az Erdélyi Táncháztalálkozó története 1978-ig nyúlik vissza, amikor először rendezték meg azt, de öt év után a hatóságok betiltották, a kezdeményezés emléke a résztvevőkben azonban tovább élt – idézi fel Orendi István az előzményeket. A szervező úgy véli, nem az a fontos, hányadik találkozót ünneplik, hanem az, hogy a céljaikat megvalósítsák: a látogatók elégedetten távozzanak, a zenészek hívásukra évről évre visszatérjenek, a néptáncegyüttesek pedig újra és újra jelentkezzenek az elmúlt évi élményeik nyomán.

A 2022. évi Erdélyi Táncháztalálkozó a Tamási Áron-emlékév jegyében zajlik – a székely magyar író 125 évvel ezelőtt született –, ezért az eseménysorozat csütörtökön este a Boldog nyárfalevél című darabbal, a Maros Művészegyüttes és a Spectrum Színház közös produkciójával indult.

A 2019-es táncháztalálkozó összefoglaló videóját itt tudja megtekinteni:

A szombat esti gálaműsor az Üsztürü zenekar és zenész-táncos barátai jubileumi koncertjével zárja a találkozót abból az apropóból, hogy a formáció idén ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját.

 

Az Erdélyi Táncháztalálkozón több mint kilencven zenész és huszonhét amatőr néptáncegyüttes több mint hatszáz táncosa áll színpadra, a program táncházaihoz pedig még többen csatlakoznak.

 

Táncháztalálkozói sokadalom Székelyudvarhely főterén
Forrás: Erdélyi Hagyományok Háza

– Fontos célunknak tekintjük, hogy akit érdekel a mi kultúránk, találjon valami kedvére valót ezen a hétvégén. A gyermekek a gyerekelőadásokon, a gyerektáncházakban szórakozhatnak, a néptánc iránt érdeklődők oktatáson vehetnek részt, s aki csak kószálni szeretne a sétatéren, kézműves portékák között teheti meg – hívja fel a figyelmet a programok sokszínűségére Orendi István, hozzátéve, hogy nemcsak Erdélyből és Moldvából, hanem az egész Kárpát-medencéből és a diaszpórából is várják a vendégeket.

A rendezvény programjainak, amelyek részleteiről ide kattintva tájékozódhat, java része ingyenes.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában