Hatszáznyolcvan éve hunyt el Károly Róbert magyar király

Martell Károly nápolyi trónörökös és Habsburg Klemencia hercegnő egyetlen fia, anyai ágon V. István király dédunokája 1288-ban született Nápolyban. A magyar trónra származása révén már apja igényt formált, halála után helyére az alig hétéves Caroberto lépett. Az Árpád-ház 1301-ben III. András halálával férfiágon kihalt, ezután a koronát többen is maguknak követelték.

A már 1300-ban Dalmáciába érkezett Károly Róbertet a hír hallatán hívei Esztergomba vitték, ahol egy alkalmi koronával megkoronázták. A főurak jelentős része azonban - tartva Róma befolyásától, mert a nápolyi királyok a pápa hűbéresei voltak - a cseh Vencelt ismerték el királynak, aki 1305-ben, a cseh trón megöröklése után lemondott a magyar koronáról. Helyébe a bajor Wittelsbach Ottó lépett, de támogatók híján hamarosan neki is távoznia kellett. Károly Róbertet 1307-ben a rákosi országgyűlésen uralkodónak választották, amit az 1308. évi pesti országgyűlés megerősített. Károlyt 1309-ben - még mindig nem a Szent Koronával - Budán másodszor is megkoronázták, majd 

1310. augusztus 27-én sor került harmadik, immár minden feltételnek megfelelő koronázására Székesfehérvárott.

A koronázással jog szerint helyreállt az ország egysége, de Károlynak hatalma megszilárdítása érdekében le kellett számolnia az interregnum alatt megerősödött, az ország egyes területeit uraló kiskirályokkal. Első nagy győzelmét 1312-ben a rozgonyi csatában aratta az Amadé-fiak felett, majd következett a többi oligarcha, az ország egésze Csák Máté 1321-es halála után került ellenőrzése alá. Csák Máté egyik bizalmasa, Zách Felícián 1330-ban fegyverrel rontott az ebédhez készülő királyi párra és a királynét meg is sebesítette, négy ujját levágta. A merénylőt a helyszínen felkoncolták, rokonságát kiirtották, testének darabjait megcsonkított lánya kíséretében elrettentésül az egész országon végighurcolták. (A történet számos képzőművészeti és irodalmi alkotást ihletett, többi között Arany János Zách Klára című balladáját.)

Károly Róbert erős központi hatalmat épített ki, az országgyűlést 1320 után már nem hívta össze. Hatalma támaszát az általa felemelt új főnemesség jelentette, közöttük osztotta szét a tartományuraktól visszaszerzett királyi birtokokat és várakat. Ezek többsége azonban csak úgynevezett honorbirtok volt, azaz a tisztséggel együtt járt, de nem volt örökíthető, és az uralkodó kénye-kedve szerint bármikor visszavehette. E birtokok alapján kellett a főuraknak és főpapoknak bandériumot (zászlóaljat) kiállítaniuk és a király rendelkezésére bocsátaniuk.

A gazdaság irányításában is keménykezűnek bizonyult. Megtiltotta a nemesérckivitelt, megtartotta a királyi pénzverés monopóliumát, de a korábbi pénzrontást, az úgynevezett kamara hasznát megszüntette. A királynak járó bányabér (urbura) egy részét a bányát birtokló földesuraknál hagyta, hogy fellendítse a bányászatot, a reformoknak köszönhetően 1325-ben értékálló aranyforintot bocsáthatott ki. Az első forintok előlapjára a firenzei liliomot, hátlapjára Keresztelő Szent János képét verték. Jelentősen növelte az államkincstár bevételeit uralkodói jogon beszedett regáléjövedelmek, a kamarahaszna, kapuadó, városadó, harmincadvám bevezetésével, a pápai tized harmincadának elvételével is.

Károly Róbert uralkodása idején jelentős építkezések folytak, ekkor kezdett épülni többek között a palota Visegrádon, amely 1323-ban lett királyi székhely, és a 15. század első évtizedéig az is maradt. Fénykorát élte a lovagi kultúra, terjedt az írásbeliség, kolduló szerzetesrendek honosodtak meg az országban.

Külpolitikájában a megerősödött ország élén befolyásának növelésére törekedett. A nápolyi örökösödési vita rendezése érdekében András fiát eljegyezte Róbert nápolyi király unokájával, Johannával, hogy a trónt együtt örököljék. Szerbiától megszerezte a kulcsfontosságú Nándorfehérvárt és Galambóc várát. Az 1335-ben megrendezett visegrádi királytalálkozón (innen kapta nevét a mai visegrádi együttműködés) közvetítőként lépett fel III. Kázmér lengyel és Luxemburgi János cseh király között, akik így rendezni tudták ellenséges viszonyukat, a találkozón új kereskedelmi utak létrehozásában is megállapodtak a bécsi vám elkerülése érdekében. A Lengyelországgal kialakított jó viszony eredményeként 1339-ben sógora, a gyermektelen III. Kázmér örökösödési szerződést kötött vele, ennek alapján jött létre 1370-ben, már I. (Nagy) Lajos király uralkodása idején a magyar-lengyel perszonálunió.

Legnagyobb kudarca a Balkánon érte, amikor 1330-ban korábbi hűbérese, az ellene fordult Basarab havasalföldi vajda ellen indított hadjáratot. A kezdeti sikerek után Basarab tőrbe csalta, a király a posadai csatában súlyos vereséget szenvedett és csak úgy tudott elmenekülni, hogy egyik, életét feláldozó vitézével elcserélte címeres fegyverzetét.

Károly Róbertnek négy felesége volt: először Halicsi Máriát, majd a lengyel Piast Máriát vette el, harmadik felesége Luxemburgi Beatrix, a negyedik a lengyel Lokietek Erzsébet volt, fia azonban csak az utolsó házasságából született. Az élete végén már sokat betegeskedő király 54 évesen, 1342. július 16-án halt meg Visegrádon, a fehérvári Nagyboldogasszony-bazilikában temették el. Halála után Lokietek Erzsébettől született fiát, Lajost koronázták királlyá, aki kiérdemelte a Nagy melléknevet, alatta vált európai nagyhatalommá a Magyar Királyság.

Borítókép: Károly Róbert magyar király bronzszobra a budapesti Hősök terén (Wikipedia)