Világraszóló rendezvénysorozat

2022.01.11. 14:05

Szerdán kezdődik a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál

A cirkusz az elmúlt évszázadok során szórakoztatásból művészetté vált, miközben hagyományait is sikeresen megőrizte.

4 kontinens mintegy 100 artistaművésze mutatkozik be január 12. és 17. között a Fővárosi Nagycirkuszban a XIV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon, amelyet kedden első alkalommal tudományos konferencia vezetett be.

Magyarországra figyel a cirkuszvilág a következő egy hétben, Budapest ad ugyanis otthont az év legrangosabb nemzetközi cirkuszi fesztiváljának – hangsúlyozta a Cirkuszépületek Európában című konferencia és kiállítás megnyitóján a Szépművészeti Múzeumban Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, a cirkuszművészet megújításáért felelős miniszteri biztos, a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál szervező bizottságának elnöke.

Mint kiemelte, Magyarország Európa vezető cirkuszművészeti központjaként a világon első alkalommal rendez tudományos konferenciát a cirkuszépületekről, de cirkuszpedagógiai konferencia is szerepel a fesztivál programjában.

Fekete Péter emlékeztetett arra, hogy a cirkusz az elmúlt évszázadok során szórakoztatásból művészetté vált, miközben hagyományait is sikeresen megőrizte.

Mindehhez terekre van szükség, az utazó cirkuszoknál sátrakra, az állandó cirkuszoknál azonban kőépületekre. Ezek az épületek Európa számos pontjain nem állnak már, pedig örömteli lenne, ha visszaépülhetnének ezek a kulturális templomok – jegyezte meg.

A keddi tudományos tanácskozáson részt vevő francia, brit, bolgár, monacói, kanadai és magyar szakemberek áttekintik Európa összes jelentős, ma is álló vagy akár már lebontott cirkuszépületét, a Fővárosi Nagycirkusz épületeinek történetét, valamint a legújabb cirkuszépület-építési trendeket és technológiákat, a konferenciához kapcsolódó kiállításon pedig bemutatják a Budapesten felépítendő Nemzeti Cirkuszművészeti Központ makettjét.

Almássy Kornél, a Magyar Építészeti Múzeum igazgatója elmondta, hogy a számos makett, tervrajz, térkép és egyéb dokumentum, valamint képzőművészeti alkotás segítségével áttekinti a magyar cirkuszművészet- és építészet történetét, és felvillantja a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ jövőjét is.

Alain Frere, a Monte-Carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál alapítója és művészeti vezetője elismerően beszélt a Fővárosi Nagycirkusz megújításáról, egyben üdvözölte azt, hogy Budapesten találkozni tudnak a nemzetközi cirkuszvilág képviselői.

Számos izgalmas program várja az érdeklődőket

A XIV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál nulladik napján, kedden a Művésztelepen a CircusTheatrum, a Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium csapata Szentivánéji álmodók című workshopját lehet megtekinteni. Másnap kezdődik a Red Carpet Show, az artistaművészek ünnepélyes bevonulása a Fővárosi Nagycirkusz előtt, csütörtökön pedig a Magyar Mezőgazdasági Múzeum dísztermében a Fővárosi Nagycirkusz pedagógiai módszertani programjairól, a Magyar Cirkuszművészeti Múzeumról és az alakuló könyvtári gyűjteményről tartanak konferenciát. Pénteken a magyar artistatehetségek mutatkoznak be a Newcomer Show keretében, majd január 17-én nagyszabású díjátadó gálaműsorral zárul a cirkuszfesztivál.

Fekete Péter kiemelte, hogy a rendezvénysorozat valamennyi fellépő művésze, munkatársa és közreműködője rendelkezik oltással, és a közönség soraiba is csak oltottakat várnak. A fesztivál teljes programját közvetítik azonban online is.

A Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál részletes programja a rendezvény honlapján olvasható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában