szoboravatás

2021.10.07. 11:23

Tégla totemoszlopot állítottak Munkácsy Mihálynak Békéscsabán (videó)

Helyükre kerültek Baji Miklós Zoltán téglaszobrai a békéscsabai múzeum tetején. A képzőművész életnagyságú alkotásait szerdán este mutatták be.

A szobrok ezentúl a Munkácsy Mihály Múzeum Jankay-Kolozsváry-Tevan szárnyának tetőzetén köszöntik az arra járókat. Baji Miklós Zoltán a szerda este megnyitott 3M Ünnepe címet viselő kiállításával három Mihály keresztnevű képzőművésznek kíván emléket állítani – írja a Beol.hu, a Békés megyei hírportál.

A bal oldali téglaszobor Gubis Mihály, a középső Munkácsy Mihály, a jobb oldali pedig Schéner Mihály emlékét őrzi.

– Több mint egy éve elhatároztam, hogy elkészítem három, Békéscsabához kötődő, – általam tisztelt – Mihály keresztnevű képzőművész „emlékőrző totemét”. Ezek a szobrok a csaknem tíz évvel ezelőtt, 2012-ben indított „Téglaprojektem” kiteljesülésének is tekinthetők.

A speciális B/30-as, rácsos, raszterhálós szerkezetű blokktéglák karakterét kihasználva igyekeztem megidézni, beépíteni a három képzőművész jellemzőit, tulajdonságait.

Végül a kész téglaszobrok felületét foszforeszkáló, éjjel világító festékkel díszítettem, védőpatinaként pedig kőbalzsammal fújtam le – avatja be a művész az érdeklődőket.

A megidézett személyekre jellemző szakáll és bajusz, az általuk gyakran használt motívumok, valamint a születésük dátumához kapcsolódó asztrológiai jelképek is helyet kaptak a szobortesteken. Munkácsy Mihály totemén például a jól fésült, álltól kettéálló szakálla és gondosan formált bajusza egyértelmű karakterjegyként jelenik meg. A szobor hasán a pecsétgyűrűjének művészi monogramja, az MM grafikai jele látható. Schéner Mihály hasi pajzsán a rá jellemző, szürreális, népi játék alapú „hintatyúkocskán lovagló huszár” jelenik meg; Gubis Mihály totemén pedig az egyik legismertebb grafikai, festészeti motívuma, az amőbaszerű kontúrral körbevett kettős kereszt látható.

– Az életnagyságú téglaalkotásai már bevették a gyulai Almásy-kastély Török tornyát, a budapesti Magyar Műhely Galériát, a szentendrei MűvészetMalom falait, vagy éppen a Stefánia Palota szoborparkját.

És most, saját hazájában, Békéscsabán állítja ki alkotásait, a három Mihályt formázó alakot. Gubis Mihályt, aki a mestere volt, Munkácsy Mihályt, akit etalonként aposztrofált, illetve Schéner Mihályt, akivel jó kapcsolatot ápolt – ismertette Varga Tamás alpolgármester, aki maga is végigkísérte azt a folyamatot, hogyan születtek és kerültek méltó helyükre Baji Miklós Zoltán téglaszobrai..

Wehner Tibor, Munkácsy Mihály-díjas művészettörténész szerint

a békéscsabai művész a 2010-es évek óta kibontakozó téglaszobrászati törekvéseivel ismét ismeretlen területre tévedt, az időszakos épületszobrászat területét vette célba.

– És hová máshová kerülhetnének a Békéscsabához köthető jeles festőművészek szobrai, mint a város múzeumának homlokzata fölé. Van valami mély, szimbolikus mozzanat abban, ha a szobortalapzat maga a múzeum – osztotta meg gondolatait a művészettörténész.

Borítókép: Baji Miklós Zoltán kiállításmegnyitóján a Munkácsy Mihály Múzeumban

Ezek is érdekelhetik