A színház szerelmeseinek

2021.09.13. 16:10

Nagyszabású premierekkel várja a közönséget az Art-Színtér

Az alkotások a hétköznapi élet mókás vagy éppen kellemetlen helyzeteit dolgozzák fel.

Forrás: Panamy

Az Art-Színtér projekt keretében a hónapban két darab is debütál a Bethlen Téri Színházban. Szeptember 17-én Terrence McNally Ketten egyedül című darabját mutatják be Ulmann Mónika és Makranczi Zalán főszerepelésével. Szeptember 23-án pedig Eric Assous Mesterhármas című előadását élvezhetik a nézők Marjai Virág, Jakab Csaba és Ozsgyányi Mihály szereplésével.

A Ketten egyedül című darab egy pincérnő és egy szakács, Frankie és Johnny történetét meséli el. A cselekmény kezdetén a két szereplőben kölcsönös szimpátia ébred az étteremben, ahol dolgoznak. A félszeg, mégis kitartó munkahelyi flörtből idővel mozi és vacsora, végül pedig egy szenvedélyes éjszaka lesz. Ezzel kezdetét is veszi egy hajnalig tartó, sziporkázóan mulatságos és kíméletlenül őszinte párbeszéd, amelyben az óvatos távolságtartás találkozik a szeretetteljes rohamtempóval, illetve a higgadt érvek a sors esztelen kergetésével.

A darab Dicső Dániel rendezésében, Szakács Ferenc, Cselényi Nóra, Deés Enikő, Hamvai Kornél, Sütő Anikó, Fekete Mária és Ernhaft Attila közreműködésével valósul meg.

A Mesterhármas című alkotás megtanít arra, hogy az őszinteséggel nem árt vigyázni, főleg a házasságban. A történet szereplői, Maxime és Jeanne esetében minden esetre biztosan így van. Néhány évnyi boldog közös élet után ugyanis a férjnek eszébe jut, hogy ideje bevallani néhány félrelépését. Ezzel pedig elindulnak a kölcsönös gyanúsítgatások és féltékenykedések. A végén pedig bebizonyosodik, hogy egyetlen hazugság sincs következmények nélkül, viszont egyetlen igazság sem teljesen veszélytelen.

A történetet Halasi Imre rendezésében, Bozóki Mara, Nemlaha György, Majláth Dóra, Oláh Krisztina, Fekete Mária és Ernhaft Attila közreműködésével mutatják be a közönségnek.

Az előadásokról és a jegyvásárlásról bővebb információ a színház oldalán olvasható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában