Máltai Tanulmányok

2019.10.08. 12:33

Folyóiratot indított a Máltai Szeretetszolgálat

Társadalomtudományokkal foglalkozó folyóiratot hozott létre Máltai Tanulmányok néven megalapításának harmincadik évfordulójához kapcsolódóan a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.

A negyedévente egy-egy tematikus számmal jelentkező lap tudományközi megközelítésben közöl tanulmányokat a mentálhigiéné, a pszichológia, a szociológia, a szociális munka, a szociálpolitika, a társadalomföldrajz, a pedagógia, a történettudomány, a nevelés, valamint a nemzetközi kapcsolatok és a nemzetközi segélyezés területéről – közölte a segélyszervezet.

Mint írják, a lap célja tudományos igényességgel reflektálni a karitatív gyakorlat megvalósítására, a minket körülvevő világ fontos kihívásaira, a segítőszakma meghatározó eredményeire, eseményeire.

A Máltai Tanulmányok év közben elektronikusan, év végén pedig – a négy számot összevonva – nyomtatott formában jelenik meg. A periodika első száma ide kattintva érhető el.

A jubileumi évfordulóhoz kapcsolódóan két-két összevont számmal indul útjára a folyóirat. Az első dupla szám tanulmányai a „máltai identitás” gyökereihez, a Szuverén Máltai Lovagrend ispotályos közösség történetéhez, annak magyar vonatkozásaihoz nyúlnak vissza.

Várják az érdeklődőket

A folyóirat hivatalos bemutatóját 2019. október 11-én, 16 órakor tartják a Magyar Máltai Szeretetszolgálat országos központjában, a budapesti Bem rakpart 28. szám alatt. A bemutatón felszólal Győri-Dani Lajos, a segélyszervezet ügyvezető alelnöke, illetve előadást tart Hunyadi Zsolt történész a johannita rend 12. század óta tartó magyarországi jelenlétéről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!