nagy siker

2019.09.01. 12:12

Tokióban adott koncertet a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara

Ázsia egyik legjelentősebb hangversenytermében, a tokiói Suntory Hallban lépett fel nagy sikerrel a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara – közölte az együttes vasárnap.

Az együttest Kobajasi Kenicsiró vezényelte, a koncerten részt vett az idén lemondott Akihito császár és felesége Micsiko, „amely egyedülálló a japán-magyar diplomáciai kapcsolatok történetében, hiszen

először jelent meg japán császári pár magyar szimfonikus zenekar koncertjén anélkül, hogy ennek protokolláris okai lettek volna”

- olvasható a közleményben.

A magyar együttes Dvorák-műveket adott elő a koncerten. „A közönség vastapsa mellett az idős császári pár elismerését fejezte ki a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara magas művészi játékát hallgatva és

külön örömének adott hangot, hogy a koncerten a magyar művészek mellé Kobajasi Kenicsiró néhány nagy tehetségű fiatal japán muzsikust is beültetett”

- közölte a zenekar.

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának húsz napos ázsiai hangversenykörútja augusztus 28-án indult. A több mint 80 taggal utazó szimfonikus együttest a Kobajasi Alapítvány névadója hívta meg Japánba. Az együttes a vasárnapi tokiói koncertet megismétli Nagojában, ahol az est szólistája az anyai ágon magyar származású fiatal zongoraművész Mijudzsi Kaneko lesz.

A közlés szerint a zenekar ázsiai koncertkörútját Kínában folytatja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában