Egy Anna Karenina-opera titkos ereje

2018.10.08. 14:24

Az embernek szinte kedve támad, hogy leemelje a polcról a porosodó kötetet

Gombos László zenetörténész vallja, hogy a vokális zene elképzelhetetlen irodalmi kapcsolódások nélkül, és azt mondja: a tanítás nemcsak a diákot, hanem a tanárt is neveli.

A Zenetudományi Intézet tudományos munkatársának tevékenységét idén Szabolcsi Bence-díjjal ismerték el. Gombos László kiállítást rendez, tárlatvezetést tart, tanít, publikál. A zenetörténésszel az olvasat.hu portál készített interjút.

A művésztanári diploma után szerezte meg a zenetörténészit, máig mindkettőt műveli. Hogyan segíti egymást a kettő?

A tanítás nemcsak a diákot, hanem a tanárt is neveli: világosságra, rendszerességre és következetességre, az eredmény pedig azonnal lemérhető a növendékek reakcióiból – szemben a tudományos publikációkkal, amelyeknél sosem tudhatom, hogy hányan olvassák. Egy bölcsészettudományi írásnak sem árt, ha közérthető, és ha megakadok a fogalmazás közben, elég elképzelni, hogy miként is mondanám el a lényeget egy 15-20 éves fiatalnak. Ők pedig érdeklődve fogadják az olyan apró kiegészítéseket, amelyek nem részei a tananyagnak, és mint „beavatottak” első kézből juthatnak hozzá a kutatás újdonságaihoz.

Gombos László. Fotó: zti.hu

Szeptember 15-én Hubay-tantermet avattak a Zeneakadémián, korábban Ön Hubay Jenővel kapcsolatos kiállításokat rendezett: „Hubay Jenő és Liszt Ferenc Zeneakadémiája”, és „Wanda Luzzato és Hubay Jenő budapesti hegedűiskolája” címmel. A zenekultúrán kívül mi a szélesebb kulturális jelentősége Hubay Jenőnek és az általa alapított magyar hegedűiskolának Ön szerint, akit a téma szakértőjének tarthatunk?

A zenekultúra önmagában is a teljesség igényével lép fel,

Hubay pedig annak szinte minden részterületén kivételeset, vagy éppen világszínvonalút alkotott. Ez több is, mint amennyi egy halandó embertől elvárható. De Hubay hatása messze túllépett a szűkebb szakmai határokon, mivel páratlan szervező volt, egyesületek, társadalmi szervezetek vezetője, igazi társasági ember, aki rendszeres kapcsolatban állt valamennyi művészeti ág képviselőivel. Szalonjában a kor legkiválóbb írói, költői, festői, előadóművészei fordultak meg, ahogy ő is bejáratos volt a legjobb társaságba Párizstól Budapestig. Ráadásul kora egyik jelentős műértőjének és műgyűjtőjének számított, palotájának falát Munkácsy, Paál László, van Eyck és Rembrandt képei díszítették, dolgozószobájában 16. századi faragott oltár állt. A 20. század első évtizedeiben, amikor a kultúra lényegesen nagyobb értékkel bírt az emberek életében, mint manapság, ő százezrek, nem csak zenészek számára volt élő példakép.

A magyar zeneélet és zenetörténet 19. és 20. századi időszaka a fő kutatási területe, hogyan alakult így?

Zeneakadémista koromban, még Liszt Ferencről írt szakdolgozatom előtt kódexmásolóként kezdtem Szendrei Janka keze alatt a Zenetudományi Intézetben, és a sok írás miatt pihentetni kellett a kezemet. Berlász Melinda ekkor terelt a Hubay-kutatás irányába. Közben kiderült számomra, hogy

a 19-20. század fordulójának magyar zenéje és zeneélete, hangversenykultúrája szinte teljesen feltáratlan terület, a Liszt és Bartók közötti nemzedékkel a többség nem kívánt foglalkozni.

Hubay Jenő 1897-ben (a fotós ismeretlen)
Fotó: Wikimedia

Kikkel, mely zeneszerzőkkel, előadóművészekkel foglalkozott még Hubay mellett?

Amikor 2002-ben a Zenetudományi Intézetben megnyílt a Dohnányi Archívum, jött egy új lehetőség, az Archívum fokozatos elhalásával együtt pedig kiállítások rendezése és katalógusok szerkesztése néhány szobával arrébb, a Zenetörténeti Múzeumban. Dohnányi Ernő, Szokolay Sándor, Farkas Ferenc, Vecsey Ferenc és Aggházy Károly életművének kutatásához egy-egy kötet munkája adott aktualitást.

Irodalmi lapban szerepelt a verbunkos történetéhez kapcsolódó írása, ami egy Ady versidézettel kezdődik. Milyen meghatározó irodalmi alkotásokkal, irodalmi kapcsolódásokkal találkozott munkája során?

A vokális zene elképzelhetetlen irodalmi kapcsolódások nélkül, hiszen az énekelt szöveg tálcán kínálja a lehetőséget, hogy segítségével nyomára leljünk a szerző inspirációinak, és felfedjünk valamit a nekünk szóló üzenetéből. A zenei analízis pedig önkéntelenül is közelebb visz a vershez vagy drámához, amelyet a zeneszerző megzenésített.

Csak a dilettánsok gondolják, hogy a zene a szöveget fejezi ki: valójában ott kezdődik, ahol a szó birodalma véget ér. A műalkotás erejét pedig a kettő együtt adja.

Mindkettő hatással van a befogadóra, együtt azonban ez a hatás megsokszorozódik. Goethe nem véletlenül nem szimpatizált Schubert Erlkönig-megzenésítésével, hiszen balladája csupán része lett egy fantasztikus műalkotásnak, amelyben egy 18 éves ifjú pimaszul megsokszorozta a költemény hatását. Tasso vagy Petrarca versei talán még szebbek, ha Monteverdi madrigáljaiban szólalnak meg, Victor Hugo és Dumas történetei még drámaibbak, ha Verdi muzsikája társul hozzájuk az Ernaniban, a Rigolettóban vagy a Traviatában. A Szentírás sorai új dimenziókkal gazdagodnak Bach kantátáiban és oratorikus műveiben, és Márai Sándor nyelvezetének kifejezőerejét, gördülékeny verseit valósággal reflektorfénybe állítja Farkas Ferenc zenéje az Egy úr Velencéből című operában. Tolsztoj regényének ezernyi oldala kel életre Hubay Jenő Anna Karenina operájában, a kor hangulatát, egy hanyatló társadalom életérzését érzékelteti a zenei karakterek segítségével. Az embernek szinte kedve támad, hogy leemelje a polcról a porosodó kötetet.

Borítókép: Gombos László. Forrás: Youtube / Magyar Művészeti Akadémia

Ezek is érdekelhetik