Különleges lapszám

2018.05.17. 10:16

Oldalak az „oldalakról”: közös úton a magyar irodalom szekértáborai

A Napút folyóirat a Magyar Írószövetség és a Magyar Szépírók Társasága nevét összevonó, Szövetségtársaság elnevezésű száma nem csak címében lehet közös nevező.

A május 17-én, csütörtökön bemutatandó lapszám a címben elkövetett szimpla nyelvjátéknál jóval komolyabb vállalkozás, hiszen amellett teszi le a voksot, hogy a magyar irodalom portréja csak akkor lehet hiteles, ha a „szekértáborok” nem csak egy pillanatkép erejéig képesek egymás mellé állni. A lapban közölt írások azt tükrözik, hogy egyik hagyomány sem értelmezhető a másik ignorálásával, sőt, ha közös térbe engedjük őket, még ki is emelik egymás jellegzetes jegyeit. Ez még akkor is így van, ha az évtizedes, ideológiai alapú, „intézményes durca” a nemzeti és a liberális tábor között mára jobban megcsontosodni látszik.

Szondi György, a Napút főszerkesztője elmondta, hogy kifejezetten azzal a céllal fordult a két legnagyobb hazai írócsoport képviselőihez, hogy – a Napút normáihoz hűen – egymás mellett szerepeltesse az eltérő hagyományok kiválóságait. A felkért szerzők szinte kivétel nélkül és azonnal rendelkezésre álltak, azt azonban nem tudták előre, milyen tematikus számba kerülnek a műveik – nem véletlen tehát, hogy egyik írás sem utal semmilyen formában a két ellentétes művészi felfogás mentén kialakuló intézmények dinamikájára. A szövegeknek rendkívül jól áll a kontextus: a szövegek ily módon kapcsolatba kerülve új értelmet nyernek és adnak egymásnak.

„A Napút ars poeticájának is szándékos megjelenítése ez a lapszám: mi már a húsz évvel ezelőtti indulásnál is arra törekedtünk, hogy megjelenést biztosítsunk mindkét tábor, így mindkét irányvonal jeles szerzőinek, az idősebb és az ifjabb korosztálynak, az ismertség csúcsáig jutott és a felfedezésre váró íróknak-költőknek egyaránt”

– fogalmazott Szondi György. Bár nem kifejezetten optimista, és szerinte is tagadhatatlanul mély az árok a két írócsoport között, a főszerkesztő hangsúlyozta, hogy próbálkozni azért lehet, és szüntelenül tesz is kísérleteket arra, hogy enyhüljön ez a fajta megosztottság: „Bizonyos átjárhatóság van, eddig is volt. Az összes szerzőnek – ötvenen vannak – elküldtem még digitális formában a teljes, 250 oldalas lapszámot, és sokan reagáltak már az összeállításra jóleső szavakkal, erős dicséretekkel” – mesélte.

Szondi György, a Napút főszerkesztője. Fotós: Tóth Csilla Ilona

Tamás Menyhért Falközi strázsán című haiku-sorozata akár „programadó” költemény is lehetne, mert a végletek között otthonra találásban rejlő szilárdságról ad hírt. A befejezettsége miatt változatlan múltban láttatja a közös pontot Jámborné Balog Tünde: „Apokaliptikus időket élünk. Minden a visszájára fordult, értékeink kigúnyolva, sárba tiporva (...) Ebben a zűrzavarban a múlt az egyetlen biztos támpont. Ami már megtörtént, mérték lehet a jelenben” – írja Tüköre a szép rozmarinnak című műve bevezetőjében.

Térey János Magánterület című regényrészletében az első személyű elbeszélő egy „vidéki horror”, de inkább egy szürreális-mágikus film forgatásáról számol be, melyben a szerepek szerint Lajos atya, az élőhalott remete és Botond, az ornitológus társalognak a Szent György-hegyen. Kettejük dialógusa nagyszerű bizonysága annak, hogy milyen szürreális párbeszédre kerülhet sor azok között, akik betanult panelek, rögzült evidenciák, valamint készen kapott forgatókönyv szerint közelednek egymáshoz.

A művek döntő része – adott kontextusban – arról tanúskodik, hogy a megosztottság az ember életében immanens: anélkül is épp elég markáns a jelenléte, hogy tudatosan szítanánk azt tovább. Bereményi Géza Óvodáim című önéletrajzi írásában a csoporthoz való tartozásból fakadó meghatározottság élményét eleveníti fel, ehhez a lapszám versei közül Döbrentei Kornél Apor Vilmos püspök emlékére írt, a vértanúság végletét megidéző költeményét kapcsolhatjuk. Vörös István haibunja pecsétszerű mementója annak, hogy a leghétköznapibb cselekedeteinknek, a legátlagosabb perceinknek is van transzcendens vetülete. Ezt az irányt éles és gyönyörű verseivel Falcsik Mari koronázza meg.

Háy János Utánképzés ittas vezetőknek című színműve megmutatja, hogy a nézőpontok sokszínűsége egy idő után már nem szemet gyönyörködtető változatosság, hanem káoszhoz vezető atomizáltság. A fanyar humorú darab a mindannyiunkat érintő esendőségből kivezető utat a megértésben jelöli meg: kulcskérdés, hogy a csoportterápián részt vevő – és egyformán bűnös – ittas vezetők a terápia szabályrendszere szerint végighallgassák egymást.

Rott József Egy tömeggyilkos lelkiismerete című művének részlete azt sugallja, hogy ha konkrétan rámutatni nem is tudunk, az irodalmi-poétikai hagyomány két legmélyebb keréknyomának létezik alternatívája: „A szellemi élet megújításának útja-módjai közül tehát éppúgy járható lehet Móricz és Kertész állításainak szintetizálása, mint Sarkadi Imre szellemének felélesztése – nem is szólva a merészen egyedi, merőben új utak bejárásának lehetőségéről.” A Balázs József Fábián-regényéről és az abból készült Fábri Zoltán-filmről szóló írásból kitetszik, hogy Fábián Bálint sorsát és talán napjaink irodalmi életét is ugyanaz köti gúzsba:

„A valóság megélése és aktív formálása helyett a valóságtagadás és az önmagyarázat válik életcéllá. Más szóval a szimpla túlélés.”

Az áprilisi Napút-számot az idén nyolcvan éves Sándor Györgyöt köszöntő írások, Tandori Dezső sorozatrajza és Demeter József vonalrajzos íróportréi, valamint a ritka slóka versformában, felkérésre írt alkotások is gazdagítják. Szondi György utóbbiakkal kapcsolatban elmondta, hogy mindezt Babics Imre költő, a Napút szerkesztője egyik slóka-versciklusa inspirálta, és hogy a versmértéket népszerűsítő pályázatra érkezett huszonegy költeményt a Napút Online felületén kezdték közölni. A főszerkesztő elmondása szerint a slóka mellett Babics Imre formabravúros, mély, első osztályú költészetére is fel szeretnék hívni a figyelmet.

A Szövetségtársaság címmel jelzett témát a Makkai Ádám kétszeres Kossuth-díjas költő-műfordítóval folytatott 2017-es beszélgetés leirata domborítja ki leginkább. Makkai Ádám az emigrációs magyar irodalmi élet politikai megosztottságáról, az „oldalakhoz tartozás” abszurditásáról, a „középen maradás” kihívásairól és az angol nyelvű, magyar irodalmat szintetizáló 1200 oldalas antológiáról is beszélt. Utóbbiról elmondta, hogy felvidéki, erdélyi, délvidéki költők beválogatásával azt az „illúziót keltették”, hogy itt egységes magyar irodalom van – ám még ő is elismeri, hogy erről egyelőre nincs szó. A cél azonban az, hogy legyen. Ahogy ez a grandiózus válogatás, úgy a Napút folyóirat Szövetségtársaság című, 193. száma is erre törekszik, és bizonyítja, hogy nem a lehetetlenre vállalkozik az, aki a szintézist keresi az „oldalak” között.

Borítókép: Szondi György költő a Versmaraton című rendezvényen a fővárosi Thália Színházban 2015. április 10-én

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!