támogatták az álmait

2018.02.27. 11:50

Gáspár Sándor: Engem mindig a tenyerén hordozott a sors

Gyerekként a mérnöki pálya felé kacsingatott Gáspár Sándor, de már a gimnáziumban rabul ejtette a színház világa. A szülei egyszerű, vidéki emberekként is az első perctől támogatták az álmait.

Ruttka Ildikó

Fotós: Balogh Zoltán

Míg színészként sikert sikerre halmozott, a házassága zátonyra futott. Lassan nyerte vissza az önbizalmát, ám az emberpróbáló évek csak még erősebbé tették – olvasható a Vasárnap Reggel legfrissebb számában.

Szentesiként a híres helyi gimnáziumba járt, amely sok kitűnő színművészt adott már hazánknak. Miért épp fizika-kémia szakra ment?

Általánosban végig jó voltam fizikából, matematikából, ezért a szüleim úgy gondolták, hogy a középiskolában is erre helyezzek hangsúlyt. Utólag kiderült, hogy okos döntés volt, mert nagyon erős osztályba kerültem; a társaim nálam olvasottabbak, műveltebbek voltak, és ez még több tanulásra ösztönzött! Egy ideig eljátszottam a mérnöki pálya gondolatával, ám ez hamar szertefoszlott. Hamarosan ugyanis az irodalomtanár az én dolgozataimat olvasta fel jó példaként az osztálynak. Bácskai Miska bácsi észrevette bennem a fura kettősséget: jó tanuló voltam, viszont az órák alatt szerettem szórakoztatni a többieket. Egyszer félrehívott, és míg a többiek röpdolgozatot írtak, elbeszélgetett velem. Olyan meleg szeretettel, atyai érdeklődéssel szólt hozzám, hogy a végén elsírtam magam. Rövidesen a diákszínpadon találtam magam, ahol végképp beleszerettem a színház világába.

Az iskolán kívül is szerepeltek?

Országos irodalmi és színjátszó versenyekre jártunk, és mindenütt győztünk! Televíziós szerepléseink lettek, bekerültünk a Ki Mit Tud?-ba, még egy mikrobuszt is nyertünk! Ki merem jelenteni, hogy 16-17 évesen én már ismert figura voltam a tévén keresztül, gyakran fel is ismertek.

Boltvezető édesapja és könyvelő édesanyja mit szóltak ehhez a fordulathoz?

Nálunk semmi sem volt kőbe vésve, a mérnökség sem. Nekik az volt a legfontosabb, hogy a gyerekeik többre vigyék, mint hajdan ők. Amikor látták, hogy az iskola mellett sportolok, szakkörökre járok, a diákszínpaddal tévéképernyőn szerepelek, megmelegedett a szívük, büszkék voltak rám, ahogy később Tibor öcsémre is, aki szintén a színészet felé vette az útját. A színészek megbecsülése akkoriban egészen más volt, magas szintű; a hatvanas-hetvenes években se szeri, se száma nem volt a művészóriásoknak! A tévében anyámék színházi közvetítéseket néztek, a szomszédok esténként átjöttek hozzánk sámlival, székekkel az adásokra. Szüleink látták a sikereinket már kamaszkorunkban, tudták, hogy szeretjük is ezt csinálni, ezért szó nélkül tudomásul vették, hogy a Színművészeti Főiskola az utunk.

Az édesanyja nem féltette Budapesttől?

Nyitott típusú emberként inkább úgy érezte, hogy neki is fejlődnie kell. Épp az idő tájt, hogy főiskolás lettem, anyámból is diák lett: levelezőn tanult a gödöllői egyetemen mérlegképes könyvelőnek. Egy időben lettünk diplomások. Nagy dolog volt ám ez munka, háztartás, két gyerek mellett! Apám támogatta ebben is. A szüleim nagyon játékos természetű emberek voltak. A napi nehéz munka után képesek voltak például a konyhaasztalon pingpongcsatát vívni velem meg az öcsémmel. Téli estéken sokat kártyáztunk, szerető, meleg családi életet éltünk.

Az öccsével kellett segíteniük a ház körül?

Hogyne. Mindig volt segítsége apámnak, a teheneinket, a birkáinkat, a galambokat, a nyulakat egész évben el kellett látni. Szünidőben, hétvégeken viszont mi is beálltunk, zsákokat felhordani a padlásra, kukoricát törni, darálni, kipucolni az istállót – ezeket sose tanulom meg, ha van elég pénzünk. Nem voltunk szegények, ám a szüleim fizetése kevés lett volna két gyerek taníttatására, így a háztájiból egészítettük ki a családi kasszát.

A szülei sűrűn látták színpadon?

Mindig örömmel jöttek, már főiskolás koromtól. Az öcsémmel egyikünkben sem volt soha kétely afelől, hogy édesapámék szívből örültek annak, hogy a színészetet választottuk. Telepakolták az autót kajával-piával, és jöttek előadást nézni. Olyankor az egész kollégium őket várta! Az apám szerezte pálinkát a srácok elnevezték Szentesi Csodának... Örültem, ha a szüleim ott ültek a nézőtéren: attól voltam boldog, hogy őket boldognak láttam. Később, már a Vígszínházban, amikor Ruttkai Éva és Lukács Sándor partnere lehettem az Őfelsége komédiásai című darabban, az 1100 néző között is felfedeztem anyámék arcán a büszkeséget: az ő fiuk ebben a szép színházban társulati tag, és itt játszik ezekkel a csodás művészekkel!

Mostanáig sosem játszottak együtt az öccsével. A Centrál Színház januárban mutatta be Ibsen Kísértetek című drámáját, ebben mindketten szerepelnek.

Még főiskolásként, 1978-ban, Gombrowicz Operett című darabjában játszottunk együtt Tiborral, ám azóta tényleg nem voltunk egy színpadon. Annyira benne vagyunk egymás életében, annyira tudjuk, hol tart a másik, hogy ha együtt dolgozunk, az egyikünket sem lepi meg. Mindenesetre Puskás Tamás igazgatótól és Alföldi Róbert rendezőtől szép gesztus volt, hogy épp ránk gondoltak a szereposztásnál.

31 éven át játszotta Bán Jánossal és Dörner Györggyel a Stílusgyakorlatok című előadást; Jánossal a főiskola óta barátok. Vannak hasonló kapcsolatai?

Hogyne, még a gimnáziumból is akad. Ez nem azt jelenti, hogy kéthetente beszélünk, ám mindig tudunk egymásról. Holman Endre orvos barátommal is így vagyunk: ő is elfoglalt, de legalább néha eljön megnézni a színházban. Próbálok vigyázni a barátságaimra.

A baráti köre vegyes, ám feleséget a szakmából választott: huszonkét évig élt együtt Bánsági Ildikóval. Két közös gyermekük is van, de 2003-ban elváltak. Igaz, hogy hét-nyolc évbe telt, míg kiheverte?

Igaz. Le kellett tudni zárni magamban az egészet. Apámék sokkal nehezebb világban, nehezebb anyagi körülmények között, olykor egymással is nem kis feszültségek közepette élték nem könnyű életüket. Mégis együtt jutottak el egy kerek élet végére! Bennem mindig az élt, hogy akármilyen nehezek is a hétköznapok, a feszültségek szeretetben végződnek majd. A váláskor kudarcként fogtam fel, hogy ezt a saját házasságomban nem tudtam elérni. Ráadásként úgy éreztem, hogy ennek a kudarcnak én vagyok a generálója. Jó pár önmarcangoló év kellett ahhoz, hogy rájöjjek: ehhez a kudarchoz többen kellettünk! A válás óta a gyerekeimmel is bensőségesebb a kapcsolatom, és Ildikóval is normalizálódott a viszonyom.

Kata színésznő, Gergő zenész. Megszenvedték azt, hogy híresek a szüleik?

Csak sejtéseim vannak. Annak idején nem voltak komoly beszélgetéseink se a színészetről, se a zenéről. Azt mondtuk: „Csináljátok! Mi akkor leszünk boldogok, ha tehetségesnek is látunk benneteket, máskülönben kínszenvedés lesz a pályátok!” Hál’ Istennek soha, semmilyen szinten nem kérik a segítségemet a gyerekeim, se az indulásnál, se azóta. Kata 30 éves, Gergő 36, mindkettő rég önálló életet él a párjával, de naponta beszélünk, a fiam évekig nálam is lakott. Örömmel venném, ha már családot alapítanának, de eszem ágában sincs sürgetni ezt egyiküknél sem.

Az eastwicki boszorkányokban azt a figurát játssza, akit a filmben Jack Nicholson alakított; három gyönyörű színésznő keresi a kegyeit a színpadon. Civilben szereti, ha hölgyektől kap bókot?

De mennyire! Valaha a portán illatos levélkék vártak, manapság a közösségi oldalamon kapok kedves üzeneteket. A közeledést amúgy előadása is válogatja: egy eastwicki például jobban felbátorít egy rajongót, mint az Ibsen-dráma! Amikor a Radnótiban játszottuk a Karamazov testvéreket, én az apa szerepében voltam látható, aki nem egy sármőr, ám van egy monológja, amiben csodásan beszél a nőkről; erre is fogékony tud lenni a hölgyközönség, mert mindig kaptam vérpezsdítő női pillantásokat!

Jelenleg foglalt a szíve?

Igen. Nagy megkönnyebbülés, hogy nem színésznő a párom, fordított esetben a média minden lépésünkre kíváncsi lenne. Hálás vagyok, amiért nem kell beszámolnom a magánéletemről. Voltak nehéz szakaszai az életemnek, de engem a sors a tenyerén hordozott, mindig fantasztikus nők vettek körül, férfiként sosem voltam magányos.

Áprilisban hatvankét éves lesz. Zavarja a kora?

Nem. Igazából azért kellene nagyobb felelősséggel léteznem magam felé, hogy ezt a fajta szerencsés fizikai állapotot – nincs különösebb egészségi problémám – minél tovább meg tudjam tartani. Hébe-hóba elmegyek az üzemorvoshoz, de pontosabban be kellene szabályoznom az életvitelemet, hogy majd láthassam felnőni az unokáimat.

Borítókép: Gáspár Sándor játszik Daryl szerepében John Updike és Tasnádi István Az eastwicki boszorkányok című horror-vígjátéka próbáján a Játékszínben 2017. április 19-én.

MTI Fotó / Balogh Zoltán

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában