Krimi

2024.05.19. 20:32

Képeken a verőcei tragédiában elsüllyedt hajó kiemelése – megrendítő fotók

A rendőrség megosztotta az első felvételeket a tragédiában szétzúzódott kisgéphajóról. Mint kiderült, bulizó fiatalok utaztak a vízijárművön.

MW

Kiemelték a kishajó roncsait

Forrás: BRFK Facebook-oldala

A szombat éjjel Verőcénél történt szörnyű baleset során vélhetően a kisgéphajó összeütközött egy szállodahajóval. A balesetben ketten meghaltak, három férfit és két nőt pedig még ezekben a percekben is keresnek.

A szállodahajóról már eddig is jelentek meg képek, a kisgéphajóról azonban ezek az első felvételek, amelyeket a  BRFK osztotta meg Facebook-oldalán. A felkavaró fotókon jól látszik, hogy kisebb járműből, amelyen nyolcan utaztak szinte semmi sem maradt - írja a Bors. 

jarol

 

Az éjszakai verőcei hajókatasztrófában áldozatul esett motorcsónakon hét magyar és egy olasz állampolgárságú utas tartózkodott – írja a Magyar Nemzet a Tények.hu adására hivatkozva. A sebesülten megtalált olasz férfi a baleset egyetlen túlélője, két holttestet emeltek ki a Dunából, három férfit és két nőt eltűntként keresnek a hatóságok.

 Megszólalt a kisebb hajón utazó társaság egy ismerőse, aki maga is segédkezett a keresésben. A férfi elmondta: nem érti, hogy a szállodahajó kapitánya miért nem vette észre az ütközést. 

Úgy tudni, a bajba jutott motorcsónakon fiatalok, tizennyolc és negyven év közötti személyek voltak, akik korábban egy fesztiválról indultak, Dunakeszi környékéről. A magyar társaság tagjai a fesztiválon ismerkedtek meg a tragédiát túlélő olasz férfival, aki velük tartott a hajón.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!