Krimi

2024.03.04. 19:05

Azóta összeszorul a gyomra, ha buszra kell szállnia - megszólalt a nyolc halálos áldozattal járó buszbalesetet túlélő sofőr

A közlekedési katasztrófát sosem lesz képes elfelejteni, hiszen az édesanyja is akkor hunyt el, és a legjobb barátját, Lászlót, a váltótársát is elvesztette.

Alig maradt valami a buszból: a baleset után szinte felismerhetetlen a jármű

Forrás: MTI

2021 augusztusában súlyos buszbaleset történt Szabadbattyán térségében. Az autóbusz éppen egy horvátországi nyaralásból tért haza a két sofőrrel együtt, 56 utassal a fedélzetén. Hajnali 5 óra előtt néhány perccel megtörtént a baj: a jármű az oldalára fordult. Összesen nyolcan vesztették életüket, köztük a volán mögött ülő M. László, illetve a váltótárs, K. János édesanyja - írja a Bors.

A Bors a baleset után nem sokkal beszélt Jánossal. A sofőr akkor így idézte fel a történteket:

Egy 600 kilométeres útról beszélünk, két sofőrrel. Mindennap beszélek Laci családjával, próbálunk összetartani. Senki nem neheztel senkire. Arra emlékszem, hogy Balatonlellénél megálltunk pihenni. Ez teljesen megszokott, hogy mindenki elmehessen mosdóba. Én is betértem az illemhelyre, és mire visszamentem a buszra, Laci már elfoglalta a helyét a kormánynál. Akkor váltott le. Mondtam neki, hogy bármi baj van, szóljon. Mindig is úgy dolgoztunk együtt, hogy ha az egyikünk elfáradt, a másikunk leváltotta. Még megkért, hogy Székesfehérvárnál szóljak neki, hogy melyik lehajtót használja. A városban egyébként is megálltunk volna, hiszen ott szállt le 3-4 utas. 

Elaludtam, és már a hatalmas csattanásra ébredtem. A következő pillanatban iszonyatos szagot éreztem, hiszen keveredett egymással a véré, a gázolajé és az akkumulátorsavé

– emlékezett vissza János, aki az édesanyja holttestét is megtalálta.

Láttam, hogy nem lehet rajta segíteni, de azt is, hogy másokon még igen. Mivel a busz az oldalára fordult, egy határozott hölgy utas kirúgta a hátsó ablakot, én pedig a feltéptem a tetőablakot. Többeket azokon keresztül menekítettünk ki. Sokakat igyekeztem megnyugtatni, hogy mindjárt jönnek a tűzoltók. Nem mindenkihez mertem hozzányúlni, mert féltem, hogy egyesekben csak még nagyobb kárt teszek. Aztán engem is elvittek a kórházba

– mondta a buszvezető.

János mai napig nem tette túl magát a tragédián
Forrás: kisalföld.hu

A Bors kíváncsi volt rá, jelenleg hol tart János élete.

Már nem dolgozom a Volánnál. Jelenleg kamionsofőrként tevékenykedem. Ez jó munka, tisztességgel meg is élek belőle. A vezetés a hivatásom, és egy hatalmas teherautó volánja mögött teljesen más ülni, mint a személyszállító busz kormányánál.

– árulta el János, és hozzátette: utasként nem szívesen száll fel autóbuszra, de általában nincs is rá szüksége.

Van saját autóm, azzal közlekedem. Előfordult, hogy tömegközlekedéssel kellett mennem valahova, akkor bizony összeszorult a gyomrom. A tragédiát nem lehet elfelejteni. A kollégám egy temetőben nyugszik az édesanyámmal. Rendszeresen látogatom a sírjukat.

 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!