Krimi

2023.07.06. 10:10

Életfogytiglant kapott a budapesti rendőrgyilkos, másodfokon is elítélték

A férfi korábban a hírhedt Soós Lajos bűntársa volt, de ez nem minden...

MW

Illusztráció: Shutterstock

A Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, amely szerint különös kegyetlenséggel és különös visszaesőként elkövetett emberölés miatt tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték az egyszer már életfogytiglanra elítélt férfit - tájékoztatott csütörtökön az MTI.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség július 6-i közleménye felidézi, hogy a férfi korábban Soós Lajossal és másik társával közösen többek között egy rendőrt is megölt.

A mostani ítélet szerint a férfi - miután a korábbi életfogytiglani büntetéséből feltételesen szabadlábra helyezték - hajléktalanként élt Budapesten. 2008. augusztusában egy este egy XII. kerületi kiserdőben együtt vacsorázott egy másik hajléktalan férfival. Valamin összevesztek, és a férfi égésgyorsító folyadékkal öntötte le társát, a ruházatát meggyújtotta, és elhagyta a helyszínt. A sértett  röviddel a kórházba szállítását követően belehalt súlyos égési sérüléseibe.

A tűzeset után nem indult büntetőeljárás, a bűncselekményről évekkel később szerzett tudomást a hatóság, amikor az elkövető feljelentette magát.

A férfit első fokon a Fővárosi Törvényszék tavaly november 15-én bűnösnek mondta ki különös kegyetlenséggel és különös visszaesőként elkövetett emberölés bűntettében, és életfogytig tartó szabadságvesztésre, valamint 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, egyben a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből kizárta.

Az elsőfokú ítélet ellen az elítélt és védője felmentésért fellebbezett, ám a Fővárosi Ítélőtábla szerdán az elsőfokú ítéletet helybenhagyta, így az elkövető élete végéig fegyházban marad.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!