Krimi

2023.05.19. 12:55

A kutató-mentők megmutatták, hogyan találták meg a svájci farkas nyakörvét

A jeladót a Hernád folyóban találták meg. A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat számolt be a kutatás részleteiről.

Forrás: boon.hu

Ahogy arról a boon.hu elsőként, majd folyamatosan beszámolt, kilőtték vármegyénk területén a Svájcból indult és ott jeladóval ellátott M237-es kódszámú szürke farkast. Bár a Nemzeti Nyomozó Iroda gyakorlatilag semmilyen információt nem hajlandó megosztani az üggyel kapcsolatban, a sok találgatás mellett egyre több hivatalos információ is napvilágot lát - írja a boon.hu.

Mint megírtuk: a gyanakvásra az adott okot, hogy a jeladó adatai szerint egyszer csak a farkas 130 kilométer/órás sebességgel kezdett közlekedni az M30-as autópályán, ami nyilván gyanakvásra adott okot, hogy talán nem önszántából és a saját lábán teszi ezt. Így indult meg a keresés, amelyről portálunk azonnal információt szerzett. Először azt feltételeztük, hogy a kilőtt farkast szállíthatta valaki az autópályán, majd dobta a Hernádba, utóbb már az tűnik biztosabbnak, hogy „csupán” a jeladó volt a kocsiban, hiszen a folyóból csak ez került elő. Úgy tudjuk a tetemet speciális kutyákkal kezdték el keresni, ezt később megerősítette a kutatásban részt vevő Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.

 

Előkerült a jeladója annak a farkasnak, aki fél Európát átkóborolta, majd akit végül Borsodban lelőtte egy vadász.

 

Most a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat osztott meg új információkat, mint kiderült,  ők hozták felszínre a jeladót, a kutatásról egy videót is közzé tettek.

 

A nyomozásra való tekintettel, csak ma tudunk beszámolni erről a napról, hiszen minden résztvevő azon dolgozott az elmúlt időszakban, hogy minél több részlet a helyére kerüljön és összeálljon a kép. 

 

Szolgálatunk csak a búvártevékenységben vett részt, így a nyomozással kapcsolatban nem rendelkezünk egyéb információval, és a kommunikációnk is csak az általunk elvégzett feladatra terjed ki" – írták a bejegyzésben, majd részletesen elmesélték, hogyan sikerült megtalálni a jeladót.

„Az M237-es számú farkas jeladójának a keresésében nyújtottunk segítséget a rendőrségnek és az Aggteleki Nemzeti Park munkatársainak április 8-án. Szolgálatunk a katasztrófavédelem búvárszolgálatának váltásaként kapcsolódott be a jeladó víz alatti keresésébe, amit búváraink a Hernád folyóban megtaláltak. A videón azt ellenőrizzük fluoroscein segítségével, hogy a feltételezett „bedobási” helyszínen a folyam merre sodorja a hordalékát. Alapvetően ez az információ, valamint a jeladó által kibocsájtott jelek határozták meg a víz alatti kutatás irányát, mely végül eredményesnek bizonyult” – írták a videóhoz.

Április 8-án a kora reggeli órákban az előző napon a víz alatti kutatást végző hivatásos búvárszolgálat váltására érkeztünk meg Hidasnémetibe. 

 

A folyó vizsgálatát követően egy különleges, de környezetre ártalmatlan szerrel megfestettük a folyamot, hogy láthassuk azt, hogy merre veti ki magából a hordalékot. A festés által kirajzolódó terület egybe esett azzal a résszel, ahonnan a szakszolgálat és nemzeti park szakemberei bemérték a nyakörv rádiós jeladójának a jeleit. Itt egy kb 50 méter széles folyószelvényre lehetett leszűkíteni a kutatási területet a rohanó Hernád folyóban. 

 

Búváraink párhuzamosan a megfestett területeket kezdték el átvizsgálni a folyam két oldalán. A kutatás sikeresen zárul és a jeladót átadtuk a hatóságoknak. Köszönjük a belénk vetett bizalmat és őszintén megmondjuk, hogy erre most szakmailag nagyon büszkék vagyunk és örömmel tölt el minket, hogy hozzájárulhattunk a nyomozás végkimeneteléhez”.

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában