Ipar

2024.02.22. 18:50

György László: Magyarország nem összeszerelő üzem

Magyarország nem összeszerelő üzem, az újraiparosítás révén a magyar iparban magas a hight-tech aránya - hangsúlyozta György László kormánybiztos csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

MW

György László, a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjáért felelős kormánybiztos beszédet mond a program karácsonyi ünnepségén a hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskolában 2023. december 21-én

Forrás: MTI

Fotó: Vajda János

Kifejtette, 2010-ben romokban hevert a magyar ipar, a munkaerőpiac, a magyar gazdaságból 1 millió munkahely hiányzott. Azóta megtörtént Magyarország újraiparosítása, high-tech iparágak nőttek ki. Ennek eredményeként az IMF kimutatása szerint is Európában Magyarország Dániával és Németországgal az elsők között versenyez az iparon belüli magas high-tech arányával. 

György László elmondta, 2010 óta a foglalkoztatás 27 százalékkal nőtt, a foglalkoztatottak száma a mintegy 3,8 millióról 4,7 millió fölé emelkedett. A kutató-fejlesztői, innovatív munkakörökben foglalkoztatottak száma megduplázódott. 

Hozzátette, az Európai Unió statisztikai hivatala is azt mondja, hogy 2010 óta Magyarországon növekedett a legnagyobb arányban a kutató-fejlesztői és innovatív munkakörökben dolgozók száma. 

A kormánybiztos szólt arról is, hogy Magyarországon a kutatás-fejlesztésre szánt fejlesztési forrás 2010 és 2022 között megháromszorozódott 310 milliárd forintról, 2021-ben több mint 900 milliárd forintot és 2022-ben is 900 milliárd forintot tett ki. 

A tavalyi rekordév volt a külföldi működőtőke vonzásában Magyarországon, 13 milliárd eurónyi külföldi tőke áramlott be, és szinte kizárólag high-tech szektorokba, jelentős része kutató-fejlesztői munkahelyre

 - emelte ki a kormánybiztos. 

Megjegyezte, nemcsak külföldi vállalkozások hoznak létre Magyarországon kutató-fejlesztői munkahelyeket, hanem magyarok is, hiszen az ország befektetésösztönző politikája szól a hazai vállalkozásoknak is. A kutató-fejlesztői munkahely létrehozása költségének 20 százalékát a magyar állam átvállalja, mert a kutató-fejlesztői munkahelyek nagyobb hozzáadott értéket termelnek, magasabb bért képesek fizetni. 

György László elmondta, 

a felsőoktatási intézmények átalakítása során megduplázták az egyetemek költségvetését, 

több mint ezer milliárd forintot fordít az ország 2022 óta minden évben az egyetemekre. A pénz felét az egyetemek csak akkor kapják meg, ha megfelelnek a kutató-fejlesztői munka igényének a régióban, és összekötik a nagyvállalatokat az innovatív magyar cégekkel. 

A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában György László rávilágított arra, hogy nehéz megítélni a kutatás jövőbeni hasznosulását. Példaként említette, hogy a magyar állam Krausz Ferenc kutatását már a Nobel-díj odaítélésé előtt támogatta. 

A kormány a kutató-fejlesztői hálózatot azért is alakította át, hogy a kimagasló kutatási eredmények mellett piacon hasznosuló kutatások legyenek.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában