Egészségturizmus

2023.11.25. 09:00

Magyarország turisztikai húzótermékei, a fürdők működtetésének új szabályai növelhetik a versenyképességet

Magyarország turisztikai húzótermékei a termál- és az élményfürdők, ezért a szabályozásukra vonatkozó, most megjelent új rendelet modern szemléletben közelíti meg a fürdők üzemeltetését, létesítését, és hozzájárul a versenyképességük növeléséhez – hangsúlyozta Juhász Szabolcs, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) turizmus szakmai igazgatója kedden az M1 aktuális csatornán.

MW

Illusztráció/ Fürdőzők a Hungarospa fürdőkomplexumban

Fotó: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

A műsorban elhangzott, hogy az új előírások lehetővé teszik majd a gyógyvizek kezelését, forgatását, olyan módszerekkel, amelyek a gyógyhatást nem károsítják.

Juhász Szabolcs kiemelte, 

Magyarország vidéki vendégéjszakáinak csaknem kétharmada olyan településen – egyebek mellett Hévíz, Hajdúszoboszló, Bükfürdő, Sárvár, Gyula – realizálódik, ahol meghatározó kínálati elem a fürdő, gyógyfürdő.

Arra is kitért, hogy tízből nyolc külföldi vendég valamilyen fürdőélményért keresi fel Magyarországot, így a turizmuson belül meghatározó termék az egészségturizmus és az erre épülő fürdőkultúra. Ennek továbbgyűrűző hatásáról pedig megjegyezte, hogy nemcsak az adott fürdőben keletkeznek a bevételek, hanem az adott településen, illetve térségben is.

Illusztráció/ Fiatal pár a hévízi tófürdőben az újranyitás napján, 2020. május 9-én
Fotó: Varga György / Forrás: MTI

Ezért ez egy kiemelt terület és ennek megfelelően kellett a csaknem 30 éves háttérszabályozást is megújítani – hangsúlyozta.

Vargha Márta, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) vízhigiénés szakértője ismertette, az új rendelet pontosan szabályozza, hogy milyen lehetőségei vannak a gyógyvizek kezelésének a gyógyhatás veszélyeztetése nélkül.  

Annak érdekében, hogy megkülönböztessék a kezeletlen és a kezelt, de továbbra is gyógyhatású vizeket, utóbbiakra bevezette a rendelet a gyógyhatású víz fogalmát

 – fűzte hozzá a szakértő.

Illusztráció/ Fürdőzők a Hungarospa fürdőkomplexumban
Fotó: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor 

Vargha Márta megjegyezte, hogy az új rendelet értelmében változnak a balesetvédelmi és a vízminőségi követelmények is, radikális változás ugyan nem lesz, de nagyobb biztonságot garantálnak a fürdőzők számára.

Az új rendelet arányosítva vezet be követelményeket az egészen kicsi, néhány ember által látogatott fürdőkre és a hatalmas fürdőkomplexumokra a kockázattal arányosan a fürdőzők egészsége, biztonsága érdekében – jelentette ki az NNGYK szakértője.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában