Turizmus

2023.08.19. 07:25

A SZÉP-kártya szabályok változását csak csekély mértékben érezhetik a szállásadók

Egyelőre nem érezték meg a szállásadók, hogy hidegélelmiszer is vásárolható a SZÉP-kártyákkal az év végéig, a Magyar Nemzetnek nyilatkozó közgazdász szerint várhatóan minimális lesz a visszaesés.

MW

Illusztráció

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

Fotó: TÓTH IMRE

Az előrehozott fogyasztás augusztustól léphet be, hiszen ekkortól lehet felhasználni a SZÉP-kártyát a kiskereskedelemben – mondta el a Magyar Nemzet megkeresésére Regős Gábor, a Makronóm Intézet vezető közgazdásza. Szerinte ez várhatóan nem túl nagy, minimálisan érzékelhető visszaesést hozhat a turizmusban, hiszen ha más nem, az a későbbi fogyasztás, amit most előre hoznak a háztartások a kiskereskedelemben, hiányozni fog a szálláshelyeknek.

A szakember kifejtette, a belföldi turisztikai kereslet valóban gyenge – részben a reálkeresetek csökkenése, részben a nemzetközi turizmus újraindulása (ismét lehet külföldre utazni és ezt jócskán ki is használjuk), részben pedig az elszálló árak miatt – kedvezőbb árak mellett ugyanis a szálláshelyek nagyobb kereslettel szembesülnének. 

Hozzátette, noha 

a SZÉP-kártyák jutaléka mindenképpen magas, ezt a szállás- és vendéglátóhelyek vélhetően megszokták, beárazták, enélkül alacsonyabb lenne a kereslet. 

Regős Gábor beszélt arról is, hogy a SZÉP-kártyák száma jelentős, mintegy kétmillió darab – arra azonban nincs adat, hogy a kártyatulajdonosok mekkora része kap ezekre rendszeresen juttatást. 

Mint ismert, a kormányzat a gazdasági akcióterv részeként hozott döntést arról is, hogy a munkáltatók, szintén az augusztus–decemberi időszakban, a SZÉP-kártya jelenlegi 450 ezer forintos keretét további kétszázezer forinttal megemelhetik.

Kérdésünkre a szakértő elmondta, 

nem várható, hogy a mostani könnyítéseket – azonnal – meghosszabbítanák.

Aláhúzta, az idei módosítás célja 

a keresletélénkítés, a fogyasztás serkentése, ezért ha ezt a lehetőséget túl korán hosszabbítaná a kabinet, azzal a háztartások könnyen elkényelmesednének és eltolnák a fogyasztásukat.

 Nem is biztos, hogy célszerű lenne meghosszabbítani ezt a kedvezményt Regős Gábor szerint, hiszen a SZÉP-kártya célja a belföldi turizmus élénkítése, a családok rekreációjának elősegítése: hideg vagy alapvető élelmiszert SZÉP-kártya nélkül is vesznek, azonban nyaralni lehet, hogy csak akkor mennek el, ha erre van külön dedikált forrásuk. 

A teljes cikk ITT olvasható. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!