Vidékfejlesztés

2023.05.27. 16:12

Gyopáros Alpár: a falvak írják a Magyar falu programot

A Magyar falu program az első olyan vidékfejlesztési program, amelyet maguk a falvak, azok lakói és vezetői írnak - hangoztatta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton a Vas vármegyei Horvátzsidányban.

Mw

Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos beszédet mond a Magyar falu program keretében megvalósult fejlesztések átadásán a Vas vármegyei Horvátzsidányban 2023. május 27-én

Forrás: MTI

Fotó: Filep István

Gyopáros Alpár, aki a több mint 800 lakosú községben a program keretében megvalósult fejlesztéseket - felújított utcát, közösségi teret és a közterület fenntartásához szükséges eszközöket - adott át, hozzáfűzte: a kistelepülések azért tudják hatékonyan felhasználni a fejlesztési forrásokat, mert megmondhatják, milyen célterületekre szeretnének támogatást kapni, sőt abba is beleszólhatnak, hogy milyen eljárásrend mellett tudnak ezekhez hozzájutni. 

A kormánybiztos köszöntőjében úgy fogalmazott: 

a Magyar falu program legfontosabb célja az volt, hogy a falvak lélekszáma újra növekedésnek induljon, az elmúlt három évben pedig a hazai kistelepülések több mint felében megtörtént a várt "trendforduló": egyre több a beköltöző fiatal család, és több gyermek születik. 

Gyopáros Alpár az átadóünnepség előtt az MTI-nek elmondta: a program keretében 2019 óta több mint ezermilliárd forintnyi fejlesztés valósult meg a falvakban, Vas vármegyébe ebből 30 milliárd forintnyi forrás érkezett. 

Közölte: 

a kormány döntése alapján a Magyar falu program a gazdasági kihívások és nehézségek ellenére is folytatódik. 

"Ezért is írtunk ki pályázatot és adtunk támogatást a kisboltok segítésére, ezért kívánunk megújítani ezer kilométernyi, a falvakat összekötő utat, valamint belső utakat és járdákat egy új pályázat keretében; ezeknek a kiírásáról a döntés már megszületett, illetve az év második felében is lesznek új kiírások" - mondta. 

Ágh Péter (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője, az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára köszöntőjében azt emelte ki: 77 településből álló választókerületében - a vármegye északi részében - eddig 74 település részesedett valamilyen formában a kormány vidékfejlesztési programjának forrásaiból, Horvátzsidányban három pályázat alapján összesen 75 millió forint értékű fejlesztés valósult meg.   

Krizmanich István, a település független polgármestere ünnepi beszédében kijelentette: 1990 óta a Magyar falu program az a projekt, amely valós vidékfejlesztést jelent.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában