Közlemény

2023.02.10. 12:51

A GVH könnyítéssel segítené a vendéglátóipar szereplőit

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogszabályi könnyítést javasol a nehéz helyzetben lévő vendéglátóipari vállalkozások érdekében, több javaslatot tett az ágazat szereplői számára - közölte a nemzeti versenyhatóság pénteken az MTI-vel miután lezárta a vendéglátóhelyek italbeszerzéseinek elemzésére indított ágazati vizsgálatot.

Egy régi kiszolgált tűzoltó autónál mérik az italokat a Két Rombusz nevű romkocsmában a Római-part 45. szám alatt, ahol két emeletes veterán buszból kialakított vendéglátóhelyen fogadják a vendégeke

Forrás: MTVA/Bizományosi

Fotó: Branstetter Sándor

A Gazdasági Versenyhivatal az érintetteknek 2023. március 13-áig biztosítja, hogy írásban tegyenek észrevételt a jelentéstervezethez a hatóság honlapján. 

A közlemény szerint a hatóság az ágazati vizsgálatban a hazai éttermek, kocsmák és egyéb vendéglátóipari egységek - azaz a HORECA szektor - italbeszerzési rendszerét elemezte. 

A GVH az értéklánc valamennyi szintjén feltárta az italbeszerzésekhez kapcsolódó üzleti gyakorlatokat, piaci körülményeket, az ágazati sajátosságokat, valamint a fogyasztók preferenciáit, az Európai Unió többi tagállamának ágazati tapasztalatait

 - írják a közleményben. 

Rámutattak arra, hogy alacsony fogyasztói árakat eredményezhet az a széles körben elterjedt piaci gyakorlat, amely szerint a nagy italforgalmazók támogatásokban - eszközökben, berendezésekben és anyagi kedvezményekben - részesítik a velük szerződő vendéglátóhelyeket. Ugyanakkor a fogyasztói előnyök realizálásához szükséges, hogy a kedvezményekért cserébe lefektetett kötelezettségek ne gátolják a piaci versenyt. 

Az ideális, felek közötti egyensúlyi helyzetet a hatóság javaslatokkal segíti a jelentésében

 - írják a közleményben. 

A GVH elemzése kiterjedt a néhány éve életbe lépett, italválasztékot bővítő kereskedelmi szabályozásra is. 

A vizsgálat kimutatta - és a HORECA szektornak jó hír -, hogy a nagy italforgalmazók szerződéseikben már nem alkalmaznak kifejezetten kizárólagossági kikötéseket. 

A szabályozás egyúttal előírja a vendéglátóhelyek számára, hogy meghatározott italtípusokban választási lehetőséget biztosítsanak a fogyasztóknak, vagyis több gyártó termékét is készleten tartsák. 

Figyelemmel a készleten tartás magasabb költségeire, és a szektort is sújtó energiaválság, munkaerőhiány és a háborús helyzettel összefüggő gazdasági bizonytalanság okozta nehézségekre, a versenyhatóság megfontolásra javasolta - legalább a veszélyhelyzet idejére - a vendéglátósokra vonatkozó törvényi kötelezettség felfüggesztését. 

A GVH javaslata könnyítést jelentene elsősorban azoknak a vendéglátóhelyeknek, amelyekben alacsonyabbak a fogyasztói igények a kisüzemi italmárkákra, például a kiskocsmákban, strandbüfékben

 - emelték ki a közleményben. 

A vizsgálat eredményei alapján ugyanis azokon a helyeken, ahol markáns fogyasztói igény mutatkozik a szélesebb kínálatra, a különleges, kisüzemi termékek a törvényi kötelezés hiányában is felkerülnek az itallapra - írták a közleményben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában