Lakáshitel

2022.05.10. 08:42

MNB-alelnök: óriási siker a Zöldotthon program

Óriási siker a Zöldotthon program mind banki oldalról, mind az ügyfelek részéről, a program nagymértékben segítette a lakosság energiahatékony újlakásvásárlását és -építését – nyilatkozta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a Világgazdaságnak.

Patai Mihály közölte, hogy zöldhitel részesedése az újlakás-vásárlásra és -építésre felvett hiteleken belül fokozatosan nőtt az indulás óta: tavaly novemberben még 50 százalék alatt volt, idén márciusban pedig már 90 százalékot tett ki és az összes lakáscélú hitelkibocsátás harmadát is meghaladta – írja a Világgazdaság.

Akár tízezer energiahatékony ingatlan építéséhez biztosíthatott  forrást a jegybank, amely nyitott a program folytatására, de csak egy olyan, a hazai lakásállomány energiahatékonyabbá válását célzó gazdaságpolitikai koncepció részeként, amelyben a kormány és a hazai bankszektor egyaránt meghatározó részt vállal – mondta a jegybank alelnöke.

Közölte azt is, hogy az eddigi adataink szerint a program tavaly októberi indulása és április vége között csaknem 6000 hitelszerződést kötöttek meg a pénzintézetek 187 milliárd forint összegben és a lap értesülései szerint a fennmaradó több mint 100 milliárd forint nagy része is le van már kötve.

Borítókép: Patai Mihály / Világgazdaság / Móricz-Sabján Simon

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában