Halfogyasztás

2022.04.21. 07:25

Beruházások kora jön a hazai akvakultúrában

Az Agrárminisztérium 18 milliárd forintot fordít az ágazat fejlesztésére.

Az Agrárminisztérium (AM) azon dolgozik, hogy az egy főre jutó éves halfogyasztás tovább növekedjen, ezért kiemelt figyelmet fordít a hazai haltermékek minőségi kérdéseire, valamint elismerésére

– emelte ki Erdős Norbert, az Agrármisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára Szentgyörgyváron, a Panarini Hungária kft.-nél tett látogatáson a szaktárca szerdai közleménye szerint.

Az államtitkár elmondta, hogy a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program Plusz keretében 18 milliárd forintot fordítanak az ágazat fejlesztésére. Az első felhívások idén kerülnek meghirdetésre, ezek a program végrehajtását segítik. A beruházási célú felhívások megjelenése 2023-ban várható. A program célja a meglévő akvakultúra termelő és halfeldolgozó vállalkozások korszerűsítése, versenyképességük növelése, új feldolgozók létrehozása – írják a közleményben.    

Erdős Norbert emlékeztetett, a kormány 4 évvel ezelőtt 27-ről 5 százalékra csökkentette a hal áfáját, ezzel is hozzájárult ahhoz, hogy minél több család asztalára kerülhessen ebből az egészséges ételből. A magyar halak nemcsak nagyon finomak, de fogyasztásuk rendkívül egészséges – tette hozzá. Az utóbbi években szerencsére javult a haltermékek száma a boltok polcain, és folyamatosan gyarapszik a halat kínáló éttermek és büfék száma is – emelte ki a közlemény szerint.

A szaktárca hangsúlyozta, az államtitkár arról is beszélt, hogy az elmúlt 10 évben nőtt a halfogyasztás mennyisége. A cél az, hogy az egy főre jutó halfogyasztás 6,73 kilogrammról 2023-ra egy kilogrammal növekedjen. Hangsúlyozta, a magyar termelésű minőségi halakat és a hazai haltermékeket vásárlók hozzájárulnak az akvakultúra-ágazat megmaradásához, amely az ország számos területén fontos szerepet tölt be a vidéki népesség foglalkoztatásában.

Kifejtette, a hazai halak fogyasztásával környezetvédelmi szempontból is fontos döntést hoznak, hiszen nem a több ezer kilométerről, fagyasztva idehozott tengeri halakat részesítik előnyben – írja az Agrárminisztérium közleményében.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában