élelmiszeripari beruházások

2021.09.30. 08:39

Nagy István: megvannak a gazdaság újraindításának alapjai

A kormány álláspontja, hogy a válságban is folytatni kell a beruházásokat, mert így bővül a foglalkoztatás és nő a gazdasági teljesítmény – mondta az agrárminiszter Gyermelyen, a Gyermelyi Zrt. 50 éves fennállása alkalmából rendezett ünnepségen.

Nagy István emlékeztetett arra, hogy

az élelmiszeripar, mint stratégiai ágazat fejlesztésére 2020 végéig több mint 460 milliárd forint támogatást ítéltek meg, magyar és uniós források együttes bevonásával.

A miniszter kiemelte, további beruházásokhoz a 2021–2027 közötti időszakban 750 milliárd forint az előirányzott keret. „Az élelmiszeripari üzemek fejlesztésére jelenleg is nyitott egy pályázat, így adott a lehetőség mások számára is megvalósítani a Gyermelyi Zrt. sikertörténetét” – fogalmazott.

Tóth Béla, a Gyermelyi Zrt. elnök-igazgatója emlékeztetett, hogy a tésztagyárban 1971 szeptemberében kezdődött meg a termelés. Mára kezdeti kapacitását többszörösen meghaladja az üzem, mely akár a teljes magyar lakosságot el tudja látni száraztésztával.

A tésztagyár évente 70 ezer tonna száraztészta-előállításra alkalmas. Az alapanyagokat saját forrásból biztosítják, garantálva a termékek állandó minőségét.

Az elmúlt években jelentősen növekedett az exportértékesítés, részaránya mára eléri a tésztaforgalom 35 százalékát. Jelenleg a világ 24 országába szállít a vállalat. Magyarországon az elfogyasztott száraztészta majdnem fele ebből az üzemből kerül ki – ismertette Tóth Béla. A Gyermelyi Vállalatcsoport egyúttal Magyarország egyik legnagyobb tojástermelője is.

A cégcsoport az elmúlt öt évben 22 milliárd forintot fordított beruházásokra. A társaság dolgozói létszáma meghaladja az 500 főt.

A Gyermelyi Vállalatcsoport konszolidált árbevétele 2018-ban 24,5 milliárd forint, 2019-ben 28,2 milliárd forint, 2020-ban pedig csaknem 29 milliárd forint volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában