megújulás

2021.08.11. 09:15

Folyamatosan nő az érdeklődés az agrárszakképzés iránt

Mintegy 10 százalékkal többen iratkoztak be az agrárcentrumok szakképző intézményeibe az előző tanévhez képest – közölte Nagy István tárcavezető szerdán az Agrárminisztérium (AM) közleményében.

Az agrárminiszter a közleményben arra emlékeztetett, hogy tavalyi tanévtől kezdődően teljes körű átalakításon és megújuláson esett át az agrárszakképzés.

A versenyképesség javítása érdekében ugyanis elengedhetetlen követelmény, hogy lépést tartson a hazai mezőgazdaság a világban végbemenő technológiai fejlődéssel. Ezért mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az ágazat szereplői a legkorszerűbb ismeretek birtokában legyenek – tette hozzá a közleményben.

Nagy István arra hívta fel a figyelmet, hogy a célok elérése érdekében

2020. július 1-jével 5 Agrárszakképzési Centrumot alakítottak ki.

Az intézmények fenntartóváltását követően pedig az öt központ összesen 58 feladatellátási helyen 56 agrárszakképző iskolát foglal magába, ahol 2020-ban összesen 17.517 diák tanult – írja a minisztérium.

A tárcavezető a közleményben kitért arra is, hogy a minisztérium fenntartásában lévő intézményekben 2019 óta folyamatosan emelkedik a beiratkozó tanulók létszáma.

Kifejtette, egyre nagyobb az érdeklődés a technikus képzések iránt, elsősorban a mezőgazdasági technikusi és a mezőgazdasági gépésztechnikusi ismeretek iránt nagy a kereslet. A 2021/22-es tanévben az augusztusi adatok alapján várhatóan 4326 új tanuló kezdi meg tanulmányait.

A diákok körében a legnépszerűbb a mezőgazdasági és erdészeti ágazat.

Ezekre a képzésekre a tavalyi évhez viszonyítva 14 százalékkal több tanulót vettek fel. A környezetvédelem és vízügy vonatkozásában pedig az előző tanévhez viszonyítva 44 százalékkal többen kezdhetik meg tanulmányaikat most szeptemberben.

Nagy István szerint az oktatási rendszer átalakításának elsődleges célja a munkaerőpiac igényeihez sokkal rugalmasabban alkalmazkodó szakképzési rendszer megteremtése, illetve a diákok versenyképes és gyakorlati tudással történő felvértezése. A speciális szakmai ismereteket ugyanis a duális gyakorlati képzésben az ágazati alaptudással lehet hatékonyan elsajátítani – húzta alá a tárcavezető az Agrárminisztérium közleményében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában