Autógyártás

2021.07.15. 12:25

Szijjártó: új munkahelyeket teremtenek a Suzuki idei fejlesztései (videó)

Új munkahelyeket teremtenek a Suzuki idei fejlesztései, amelyek összértéke eléri a 60 millió eurót – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Esztergomban a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a tervezett korszerűsítés új technológiák bevezetésével javítja az esztergomi autógyár termelékenységét.

Az üzemben több mint 150 ezer jármű készül évente, a Suzuki ezért hosszú ideje a belföldi eladások rangsorának élmezőnyében van

– tette hozzá.

A miniszter abból az alkalomból méltatta a Suzukit, hogy 30 éve alakult meg a magyarországi vállalatuk.

A japán gyártó – mint fogalmazott – az első nagybefektetők egyike volt azok közül, akik a rendszerváltás után Magyarországot választották.

A tárcavezető a Suzuki belföldi tevékenységét sikertörténetként értékelte, hangsúlyozva, hogy már 2012-ben vállalták a stratégiai együttműködést a kormánnyal. Hozzátette, hogy Magyarország járműgyártóként az autóipar új korszakában is meg akarja őrizni a jelentőségét, és ebben számít a Suzukira, amely a kormány szándékaival egyezően nagy hangsúlyt fektet az elektromobilitásra.

Esztergomban már most is nagyrészt hibrid autók készülnek, és a cég zöldítési stratégiája fontos szerepet szán a magyarországi üzemnek, amely a Suzuki egyetlen európai gyára

– fogalmazott.

A korábbi közlések alapján a vállalat tavaly is 60 millió eurót fordított az itteni fejlesztésekre, alapítása óta pedig 1,9 milliárd eurót fektetett be Magyarországon. A Magyar Suzuki Zrt. csaknem 1,65 milliárd euró (majdnem 600 milliárd forint) nettó árbevétellel zárt 2020-ban, amiből 1,414 milliárd euró a külföldi értékesítés – olvasható a céges honlapon.

Ezek is érdekelhetik