Interjú

2021.02.23. 16:25

Megduplázódott a fizetések medián értéke tíz év alatt

Csökkent a különbség az átlagolással és a medián számítással kimutatott hazai bérek között 2010 óta – közölte a KSH elnökhelyettese.

Csökkent a különbség az átlagolással és a medián számítással kimutatott hazai bérek között 2010 óta – reagált a Világgazdaságnak Windisch László, a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettese, az MNB korábbi alelnöke a keresetek kapcsán a nyilvánosságban megjelent észrevételekre.

Az elmúlt időszakban több sajtóorgánum is foglalkozott a medián és az átlagbér fogalmával. Mit mutatnak valójában ezek a számok?

A bruttó átlagbér egy egyszerű, de nagyon fontos mutató. Úgy kapjuk meg értékét, ha a felmért összes bruttó bértömeget elosztjuk az összes kereső létszámával. Ha egy országban mindenki forint-fillérre egyformán keresne, akkor ennyi lenne minden teljes munkaidőben foglalkoztatott bére. Ez a mutató áll a kereset statisztikák központjában, a nemzetgazdaságot leíró statisztikai mutatók közt is általánosan elfogadott, hogy az átlagkereset és annak változása egy kiemelt mutatószám. Számos jogszabály is ezen statisztikai szám alapján határoz meg ellátási összegeket. A medián bér egy ezt kiegészítő mutató, azt ábrázolja, hogy ha a keresőket sorba rendezzük a fizetésük nagysága szerint, akkor mennyit keres az állomány középső tagja. Azaz a keresők fele ezen összegnél jobban keres, másik fele kevesebb bért kap.

Igaz, hogy a medián értékekről nem közöl adatokat a Központi Statisztikai Hivatal?

Természetesen nem igaz. A KSH honlapján a 2019-es adat elérhető, a hónap végén már 2020-asról is be tudunk számolni. Az EU Statisztikai hivatala, az EUROSTAT pedig 2002 óta rendszeresen publikál – tagállami, azaz például a KSH adatai alapján – medián bér adatokat is. Ezek a honlapon bárki számára hozzáférhetőek. Magyarországon ugyanakkor a fizetések tekintetében az átlagkereset a meghatározó mutatószám, ez évtizedek óta így van, a medián bér csak egy ezt kiegészítő mutató.

Hogyan alakult a medián- és az átlagbér az elmúlt 10 évben?

A tavalyelőtti adatokról tudok beszámolni, a 2020-as év kereseti statisztikái a hónap végén lesznek publikálva. Mindkét mutatószámban jelentős növekedés volt tapasztalható. Az átlagbér 10 év alatt összesen 82 százalékkal emelkedett, hiszen a 2010-es 202 500 forintról 367 800 forintra nőtt. A medián bér ennél is erőteljesebb bővülést mutatott: 91 százalékos növekedéssel 153 000 forintról 292 300 forintra emelkedett. Ha a medián és az átlagbér hányadosát nézzük, akkor látható, hogy a 2010-es 75,6 százalékról 79,5 százalékra nőtt ez az érték, azaz csökkent közöttük a különbség.

Hol helyezkedik el a magyar medián bér uniós összevetésben?

A jövedelem statisztikák esetében általánosan igaz, hogy a medián bér mindig, minden országban alacsonyabb, mint az átlagkeresetek. Ha uniós statisztikát nézünk – 2018-as adatokat tudunk összehasonlítani – látható, hogy medián és átlagbér hányadosa a román 73,6 százaléktól a belga 92 százalékig terjed. A magyarországi 80 százalék körüli érték nem lóg ki a sorból, a 2018-ban még EU tag Egyesült Királyság, Luxemburg, Lengyelország és Franciaország is hozzánk hasonló arányszámmal rendelkezett. Ugyanakkor fontos tudni, hogy ez az arányszám számos gazdasági, strukturális okra vezethető vissza, nem véletlenül nem ez a legfontosabb mutatószám a munkaerő-piaci statisztikákban. A medián bér esetében hasonlóan jó, sőt még erősebb növekedési tendenciát láthattunk a 2010 óta eltelt 10 év alatt, mint az átlagbérnél. Abban az alacsony inflációs környezetben, ami az elmúlt évtizedben jellemezte Magyarországot, ez kimagaslóan jó eredménynek számít.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában