2020.03.27. 13:30
Alig változott a munkanélküliek száma
A koronavírus-járvány következtében kialakult gazdasági folyamatok ezt az időszakot még nem érintették, így a hatásai egyelőre nem érezhetők a munkaerőpiaci adatokban.
A 2019. decembere és 2020. február vége közötti háromhónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 164 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,5 százalék volt, a munkanélküliek száma alig változott: az egy évvel korábbihoz képest 4 ezerrel csökkent, az egy hónappal korábbiakkal összevetve ugyanannyival emelkedett.
A koronavírus-járvány következtében kialakult gazdasági folyamatok ezt az időszakot még nem érintették, így a hatásai egyelőre nem érezhetők a munkaerőpiaci adatokban – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A 15-24 éves munkanélküliek száma 35 ezerre, munkanélküliségi rátájuk 10,9 százalékra mérséklődött. A munkanélküliek több mint egyötöde ebből a korcsoportból került ki.
A 25-54 éves legjobb munkavállalási korúak, valamint az 55-74 évesek munkanélküliségi rátája gyakorlatilag nem változott, az előbbi csoporté 3,1 százalékos, az utóbbié 2,2 százalékos volt.
A munkanélküliség átlagos időtartama 10,7 hónap volt, a munkanélküliek 30,8 százaléka legalább egy éve keresett állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számított.
A 15-74 éves férfiak körében a munkanélküliek száma 87 ezerre, a munkanélküliségi ráta 3,4 százalékra csökkent. A munkanélküli nők száma 77 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,6 százalék volt.
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint (https://nfsz.munka.hu/) a nyilvántartott álláskeresők létszáma 0,6 százalékkal, 264 ezerre csökkent.
Járvány
- Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát
- Megszűnik a heti adatszolgáltatás
- 6 millió 422 ezer a beoltottak száma, 42 az új fertőzötteké
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 47 az új fertőzött és elhunyt 2 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 92 az új fertőzött és elhunyt öt beteg