tisztább környezet

2020.02.20. 11:12

Július 1-jétől megkezdik az illegális hulladéklerakók felszámolását

Július 1-jétől életbe lép a klíma- és természetvédelmi akcióterv első pontja, megkezdik az illegális hulladéklerakók felszámolását. Az utak melletti árkokat, a vasútvonalak környékét is kötelező lesz megtisztítani, összegyűjtik az erdők, szántóföldek, települések szélére kihordott hulladékkupacokat is – hangzott el az M1-en szerdán.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára elmondta: ahhoz, hogy Magyarország tisztább, rendezettebb ország képét mutassa, fel kell számolni az illegális hulladéklerakatokat és meg kell szüntetni az újratermelődésüket.

Meg kell vizsgálni, mely szabályokat kell módosítani ahhoz, hogy a hulladék illegális elhelyezése ellen még határozottabban és eredményesebben lehessen fellépni. Az új hulladékgazdálkodási hatóság feladata az lesz, hogy a jogszabályoknak érvényt szerezzen, minden jogkört megkap, ami eredményes működéséhez szükséges – mondta.

Vizsgálják a büntetési tételek szigorításának lehetőségét is. Most is tilos szemetelni, illegális hulladékot lerakni

- hangsúlyozta az államtitkár -, ha kiderül, ki tette, a hulladékot az elkövető költségére kell elszállítani. Van azonban felelőssége az ingatlan tulajdonosának, kezelőjének és az önkormányzatoknak is – tette hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában