siker

2019.11.28. 07:15

Ötödik lett Magyarország az Európai Hulladékcsökkentési Héten

Hazánk hetedik alkalommal csatlakozott a nemzetközi programsorozathoz.

Idén 30 országban összesen több mint 16 ezer akcióval zárult az Európai Hulladékcsökkentési Hét, Magyarország 410 szemléletformáló ötlettel kapcsolódott a kezdeményezéshez, ezzel mások mellett Lengyelországot és Németországot is megelőzve az ötödik helyen végzett – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkár.

Boros Anita kiemelte:

Magyarország hetedik alkalommal csatlakozott a nemzetközi programsorozathoz, hulladékcsökkentő akciói számát tavalyhoz képest közel megkétszerezte.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fontos területként kezeli a környezeti fenntarthatóságot, a keletkező hulladék mennyiségének csökkentését eredményező kezdeményezések támogatását – tette hozzá.

Bár az eseménysorozat hivatalosan lezárult, a tárca továbbra is elkötelezetten támogatja a fenntarthatósággal kapcsolatos szemlélet elterjesztését annak érdekében, hogy az mindennapjaink részévé váljon – fejtette ki az államtitkár.

A program magyar résztvevői sikeresen kinyilvánították, hogy felelősséget érzünk környezetünkért, keressük a jó megoldásokat, és ezekért tenni is tudunk

- hangsúlyozta Boros Anita.

Az önkéntesek egész Európában saját ötleteiket megvalósítva hívták fel a figyelmet a hulladékmennyiség csökkentésének fontosságára, a termékek újrahasználatára, a már hulladékká vált anyagok újrahasznosítására, az ezt segítő szelektív hulladékgyűjtés lehetőségére és módszertanára.

A Hulladékcsökkentési Hét hazai szlogenje idén a „Nyisd ki a szemedet, csökkentsd a szemetet!” volt. A lebonyolítást az ITM megbízásából a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége (KSZGYSZ) koordinálta – emlékeztetett Boros Anita.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!