vadgazdálkodás

2018.06.28. 19:19

Egységes vadkárfelmérési-útmutató készül

A vad túlszaporodása miatt az utóbbi két évtizedben szinte folyamatosan növekedett a térített vadkár, ez tavaly megközelítette a 2,6 milliárd forintot

Forrás: Shutterstock

Fotó: eAlisa

Várhatóan hónapokon belül megjelenik az egységes vadkárfelmérési-útmutató, amelynek alkalmazásával javulhat a földhasználók és vadgazdálkodók közötti viszony, és csökkenhet az elmúlt két évtizedben szinte folyamatosan növekvő vadkár – mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke csütörtökön a Sefag Zrt. és a Syngenta zselickisfaludi konferenciáján.

A NAK közleménye szerint az elnök ismertette, a szakértők arra törekedtek, hogy az útmutató többek között szakmai konszenzuson alapuljon, egyszerű, teljes körű, gyakorlatias legyen, olcsó eljárást tegyen lehetővé, a vadkár mértékének megállapítása objektíven történjen, valamint a felmérés ellenőrizhető és azonos végeredményt adjon.

Rámutatott, hogy a vad túlszaporodása miatt az utóbbi két évtizedben szinte folyamatosan növekedett a térített vadkár, ez tavaly megközelítette a 2,6 milliárd forintot.

Az országos vadkár több mint fele három megyében koncentrálódik, a negyede Somogy megyében, amit Zala és Baranya megye követett 13-13 százalékkal.

Győrffy Balázs kitért arra is, hogy a vadkárt a 2015-ben elfogadott vadászati törvény új alapokra helyezi. A jogszabály rögzíti, hogy a vadállomány nemzeti érték és a természetes életközösségek része, megjelenése nem tekinthető rendellenességnek a mező- és erdőgazdasági területeken.

Ugyanakkor az ágazati szereplőkkel, illetve az ágazat irányításában közreműködő szervezetekkel együtt továbbra is kiemelt figyelmet kell fordítani a vadkárok korrekt felmérésére és kezelésére, amelyhez jó kiindulási alapot jelentett és jelent a NAK és az Országos Magyar Vadászkamara közötti párbeszéd és aktív együttműködés – közölte a NAK elnöke.

Borítókép: Illusztráció

eAlisa / Shutterstock.com

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában