Húzóágazat

2018.02.02. 13:03

Varga Mihály szerint világszínvonalú a magyar gyógyszergyártás

A magyar gyógyszergyártás világszínvonalú, a gazdaság húzóágazata, fontos szerepe van a versenyképesség javításában – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének (Magyosz) elnökségi ülésén tartott beszédében.

Dolgozók csomagolják a Béres Cseppeket a csomagolóban a Béres Gyógyszergyár Zrt. szolnoki gyárában 2013. október 2-án. Idén négy termékkel bõvült a hungarikumok gyûjteménye, köztük a Béres Cseppel. MTI Fotó: Máthé Zoltán

A jövő egyik komoly lehetőségét jelenti az ágazat, amely 14 ezer dolgozót foglakoztat közvetlenül, közvetetten pedig 34 ezer ember foglalkoztatását biztosítja – mutatott rá.

Kiemelte: a gyógyszergyártás az egyik leginnovatívabb iparág, a magyar kutatás-fejlesztési (k+f) kiadásokból 40 százalékkal részesedik, k+f tevékenységre a nemzetgazdasági átlag nyolcszorosát költik el a gyógyszergyártók. Amit Magyarországon előállítanak, az a világon bárhol megállja a helyét – mondta.

A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: az iparág teljesítménye mind a termelékenységet, mind a hozzáadott értéket, mind pedig az exportot tekintve kiemelkedő. Az ágazat képviselői évek óta kezdeményezők az ipari és akadémiai kutatás összekapcsolása, a szakképzés fejlesztése, az innováció eredményeinek gyorsabb alkalmazása terén és mindez egybeesik a kormány szándékaival – mondta.

Varga Mihály leszögezte: a kormány támogatni kívánja a gyógyszeripari vállalatok fejlődését az ágazatra vonatkozó szakképzés és felsőfokú képzés rendszerének kibővítésével, az exporttámogatási rendszer fejlesztésével, a beszállítói fejlesztési program kiterjesztésével, valamint a szellemi tulajdon védelmét szolgáló és szabadalmi eljárásokra vonatkozó jogszabályi környezet felülvizsgálatával.

Hangsúlyozta: Magyarországon a k+f költésekből minden ötödik forintot a gyógyszeripar használ fel, és minden ötödik kutatói helyet is a gyógyszeripar ad. A miniszter gratulált a gyógyszergyártók innováció területén elért jelentős eredményeihez, az ágazat szereplői az elmúlt két évtizedben 20 innovációs díjat nyertek, és három innovációs nagydíjban részesültek.

Greskovits Dávid, a Magyosz elnöke, a Meditop Gyógyszeripari Kft. ügyvezető igazgatója felidézte: a 27 éve működő szövetségnek Magyarországon 35 tagvállalata, közöttük 18 gyártó vállalata van, a készítményeik a világ 70 országába jutnak el. A Magyosz-tagvállalatok éves kibocsátása több mint ezermilliárd forint, a leginnovatívabb feldolgozó iparág, ahol a profit jelentős része magyarországi beruházásokban hasznosul.

Kitért arra: a gyógyszeripar legnagyobb kihívása, hogy 2019 februártól uniós jogszabály szerint csak az egyedi azonosítóval ellátott gyógyszerek kerülhetnek forgalomba. Az új szabályozás bevezetése jelentős terhet jelent a gyártóknak, mintegy 5 milliárd euró beruházást igényel. A leginkább érintettek a magyar generikus gyártók, de eltérően sújtja az iparági szereplőket, így a kkv-knak 20-40 százalékos eredménycsökkenést okozhat, ami a k+f beruházásaikat évekre visszaveti – mondta.

Borítóképünk illusztráció. A felvételen dolgozók csomagolják a Béres Cseppeket a Béres Gyógyszergyár Zrt. szolnoki gyárának csomagolójában.

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában