Fejlesztések

2018.02.20. 18:18

A Telekom 4G kültéri lefedettsége meghaladja a 99 százalékot

A szolgáltató közlése szerint a 4G lakossági beltéri lefedettséget is folyamatosan javítják, amely jelenleg 88,5 százalékos.

Tavaly november óta a hálózatfejlesztések négy megyében, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Pest megyékben folytatódtak, és jellemzően a kistelepüléseket érintették. A közlemény szerint így már 2700, hatezer főnél kisebb magyarországi településen érhető el a Magyar Telekom 4G mobilinternet hálózata.

Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója a közleményben kiemelte: jelentős lépés, hogy a maximális sebességű hálózattal olyan kistelepülésekre is eljutottak, ahol eddig nem állt rendelkezésre 4G hálózati infrastruktúra.

Zajlanak a Telekom 4G+ mobilinternet hálózat fejlesztései is, ez a hálózat már közel 70 településen elérhető.

A Telekom 2017-ben folytatta a nagysebességű szélessávú vezetékes hálózatának fejlesztését is, előzetes terveinek megfelelően egy év alatt közel 270 ezer háztartást fedett le szélessávú vezetékes hálózattal. A másodpercenként legalább 30 megabit sebességű vezetékes szolgáltatás így már több mint 3 millió háztartásban elérhető.

A társaság az idén további 300 ezer otthon szélessávú elérését tűzte ki célul, ennek egyharmada európai uniós források felhasználásával valósulhat meg – közölték.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában