Bulvár-celeb

2023.12.09. 11:15

Talán az ön háztartásban is ott van ez a szer, pedig veszélyes

Átfogó kutatás bizonyítja, hogy a rovarölő szereknek való kitettség világszerte összefüggésbe hozható a felnőtt férfiak alacsonyabb spermiumkoncentrációjával – és ez bizony komoly probléma.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A tanulmány szerző szerint eredményeik erősek, mivel módszerük figyelembe veszi az egyes tanulmányok korlátait. Arra a megállapításra jutottak, hogy a férfitermékenység megőrzése érdekében csökkenteni kell a rovarölőknek való kitettséget.

Kritikus fontosságú annak megértése, hogy a rovarölő szerek hogyan befolyásolják a spermiumok koncentrációját, mivel ott vannak a környezetben és veszélyeztetik a reprodukciót. A rovarölő szerek a közegészségügy szempontjából aggodalomra adnak okot

– mondja a tanulmány első szerzője, Lauren Ellis, a Northeastern University népegészségügyi kutatója az Origo cikke szerint.

A kutató hozzátette, hogy 

az emberek elsősorban a szennyezett élelmiszer és víz fogyasztása révén vannak kitéve a rovarölő szereknek.

Ezek a szerek veszélyesek

Ellis és munkatársai négy kontinens (Ázsia, Észak-Amerika, Dél-Amerika és Európa) felnőtt férfilakosságát vizsgálták. Az áttekintett 21 tanulmány összesen 1774 önkéntes adatait elemezte, akik

szerves foszfátoknak és n-metil-karbamát típusú rovarölő szereknek voltak kitéve.

Ezek a gyakori rovarölők az acetilkolin nevű neurotranszmitter lebontásában részt vevő enzimek gátlásával fejtik ki romboló hatásukat.

Melissa Perry, a George Mason Egyetem epidemiológusa és mikrobiológusa szerint mind a kisebb, mind a nagyobb tanulmányok azt mutatták, hogy összefüggés van a rovarölő szereknek való fokozott kitettség és a spermiumkoncentráció csökkenése között. Ha a szakértők más, reprodukciót befolyásoló toxinokat, és az alacsony spermiumkoncentrációra való hajlamot is figyelembe vették, 

az összefüggés csak erősödött.

A rovarölő szereket vizsgáló kutatás az Environmental Health Perspectives című szakfolyóiratban olvasható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!