Szép álmokat!

2023.12.17. 11:23

Mutatjuk, mit tegyen és mit ne, ha éjszaka felébred

Fogadja meg a tanácsokat a nyugodtabb alvásért.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Sokan, amikor felébrednek éjszaka, kimennek a konyhába, isznak pár korty vizet, ám akad, aki még enni is leáll.

Ezek helyett azonban érdemes inkább ágyban maradni, még akkor is, ha jó pár forgolódás után tudunk csak visszaaludni

– írja a Tények.

Viszont van néhány dolog, amit kifejezetten nem ajánlott félálomban csinálni.

Biztosan sok embernek ismerős az érzés, amikor felriad az éjszaka közepén és egyből a telefonjáért nyúl, majd megnézi, mennyi az idő.

Egy alvásszakértő szerint azonban ezt az egy dolgot senki ne tegye ilyenkor, ugyanis nem csupán az eszköz fénye űzi ki az álmot a szemünkből, hanem az órára való rápillantás is stresszt okozhat a szervezetünkben.

Az idő ellenőrzése ugyanis növelheti a kortizolszintet és megnehezítheti az alvást. Ha pedig még alkalmazásokat is megnyitunk, hogy szétnézzünk a világhálón, túlságosan izgatottá válhatunk a minket ért információktól.

Ráadásul az elektronikus eszközök, például okostelefonok és televíziók képernyőjéről érkező úgynevezett kék fény megzavarhatja természetes alvási ciklusunkat, ezért érdemes ezeket már jóval a lefekvés előtt nem használni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!