Bulvár-celeb

2023.11.23. 20:57

Kisbér helyett Oroszlányban tették ki a betegszállítóból az epilepsziás férfit, azóta sem találják

Mintha csak a föld nyelte volna el a kisbéri Ferencet. A férfit éppen a kórházból szállították hazafelé, amikor problémák miatt Oroszlányban hagyták a mentősök.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Jaromir Chalabala

Kétségbeesetten keresik ismerősei azt az 54 éves férfit, akinek november 18-án veszett nyoma Oroszlányban. A Kisbéren élő Ferencet éppen a kórházból szállították haza, ám az út közben kellemetlenségek adódtak, ami miatt a férfit Oroszlányban rakták ki. Azóta senki sem látta és életjelet sem adott magáról. Élettársa rettentően aggódik érte, ugyanis tudomása szerint a férfinél kabát sincs.

Sz. Ferenc élettársát, Nedoba Gyöngyit pénteken értesítették arról, hogy Ferencet kórházba szállították, ugyanis epilepsziás rohama volt. Miután javult a férfi állapota, úgy döntöttek, hogy már nem szorul kórházi ellátásra, így hazatérhet. Szombaton reggel fel is hívták az asszonyt, hogy elmondják neki, a férfit hazaszállítják.

"Budapesten dolgozom heti váltásban, ezért amikor én nem vagyok otthon, anyukám szokott ételt vinni neki és odafigyelni rá. Fel is hívtam, hogy elmondjam neki, hogy hazaengedik Ferencet, vigyen át neki ételt" – mondta el lapunknak Gyöngyi.

Az asszony azonban csalódottan hívta vissza a lányát délután, hogy hiába kopogott, csengetett, a férfi nem nyitott ajtót.

"Először arra gondoltam, hogy lehet csak alszik. Mondtam is neki, hogy semmi baj, hagyja csak ott az ételt az ajtó előtt, majd észreveszi és beviszi" – folytatta, ám az édesanyja másnap is elment a lakáshoz, és látta, hogy az étel ugyanúgy az ajtó előtt hever.

Aggódni kezdtek, ezért Gyöngyi megkérte az anyját, hogy menjen be és nézzen körbe. Ekkor vették észre, hogy minden érintetlen a lakásban és hogy Ferencnek se híre, se hamva.

Felhívtam a kórházat, ahol egy nagyon kedves és segítőkész hölgy vette fel a telefont. Elmondta, hogy igen, Ferenccel szombaton elindult a betegszállító haza, ám gondok adódtak, ugyanis Ferenc rágyújtott az autóban, annak ellenére, hogy többször is figyelmeztették és rászóltak, majd állítólag a másik beteggel összeverekedett.

– részletezte Gyöngyi, majd hozzátette: emiatt élettársát Oroszlányban hagyták.

"Ezután a gyámja azonnal bement a rendőrségre, hogy bejelentse az eltűnését. Ferencről tudni kell, hogy ő egy masszív alkoholista volt, aki most már gyógyulófélben van. Viszont a térben és az időben nem igazán tud orientálódni. Telefonja sincs, ugyanis nem tudja kezelni. Ha valaki megkérdezné tőle, hogy hol lakik, a címét sem tudná megmondani és az iratai sincsenek nála" – sorolja az aggódó Gyöngyi, aki azt is elmondta, hogy egy ismerősétől úgy tudja, a férfinél kabát sem volt.

Nem ez az első eset, hogy a férfit keresik. Gyöngyi elmondása szerint többször előfordult, hogy a kórházból megszökött - írja a Ripost.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!