2023.05.04. 12:01
Kulcsár Edina mégis megszólalt a szüléssel kapcsolatban
Hamarosan megszületik Kulcsár Edina és férje, G.w.M első közös gyereke.
Kulcsár Edina még nyár végén jelentette be, hogy várandós, emiatt ki is szállt a Dancing With the Stars műsorából, helyét Berki Mazsi vette át.
A volt szépségkirálynő folyamatosan beszámolt terhességéről Instagram-oldalán és azt is megosztotta követőivel, hogy milyen különleges nevet kap majd kislányuk, akit Amarának neveztek el.
Edina követői azonban egy ideje azon spekulálnak, hogy a kislány már meg is született, de ezt eltitkolják előlük – ezt abból gondolják, hogy lassan már több mint 9 hónap telt el a bejelentés óta.
A házaspár eddig igen szűkszavúan reagált ezekre a pletykákra, azt mondták, azért, mert védeni akarták a privát szférájukat.
Edina azonban most egy követőjének mégis kikotyoghatott valamit. Rajongójának, aki szerint a várandós kismama már a tizedik hónapban járhat, csepegtetett némi információt.
„Én nem haragszom. Számomra megtisztelő, hogy ennyire várjátok ti is, ami számunkra az egyik legnagyobb boldogságot jelenti majd. Ha nem haragszol, nem megyek bele a matekba. Akkor megyek szülni, amikor mennem kell”
– írta erre Kulcsár Edina, aki az Origo szerint valószínűleg programozott császárral szül majd.
Bulvár-celeb
- Naptej, kokain, hormonok: nagyobb veszélyben van a Balaton, mint hinnénk
- Ezért érdemes lesz hajnalban kelni: nem mindennapi dolgot láthat az égen
- Enyhén szólva furcsa, amit másnaposság ellen ajánl a hollywoodi sztár
- Hunyadi Donatellának le sem kell vetkőznie, igy is izgalomba hozza a követőit
- Ónodi Henrietta szívrohamot kapott, súlyos állapotban kórházban van a legendás tornász