2023.02.28. 10:50
A család különleges temetést tervez a villamosmegállóban elgázolt Boginak
Szörnyű feladat vár a családra.
Mécsesek a tragédia helyszínén
Forrás: Ripost
Február 19-én hajnalban a VIII. kerületi Harminckettesek tere 1. szám előtt egy kocsi a villamosmegállóba sodródott és elütött egy ott várakozó 23 éves nőt. Boglárka a helyszínen életét vesztette. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit, és bár azóta több mint egy hét telt el, a helyszínen még mindig rengetegen gyászolják a fiatal lányt – írja a Ripost.
Most Boglárka családja osztotta meg a búcsúztatás részleteit közösségi oldalukon. Mint írják, március 10-én, délután 2 órakor vesznek tőle búcsút Szolnokon, a Szentlélek templomban. A búcsúztatás után Bogit együtt kísérik a gyászolók végső nyughelyére, a Református temetőbe.
„Mivel Boglárka kedvenc színe a kék, ezért kérjük a reá emlékezőket, hogy ha tehetik, a ruházatukban ez a szín jelenjen meg. Szeretnénk kérni, hogy lehetőség szerint egy szál virággal, esetleg kisméretű koszorúval búcsúzzanak el Tőle”
– kérte a család.
Bulvár-celeb
- Naptej, kokain, hormonok: nagyobb veszélyben van a Balaton, mint hinnénk
- Ezért érdemes lesz hajnalban kelni: nem mindennapi dolgot láthat az égen
- Enyhén szólva furcsa, amit másnaposság ellen ajánl a hollywoodi sztár
- Hunyadi Donatellának le sem kell vetkőznie, igy is izgalomba hozza a követőit
- Ónodi Henrietta szívrohamot kapott, súlyos állapotban kórházban van a legendás tornász