aggasztó

2021.10.02. 07:00

Rosszak voltak az eredményei: egy hétig kórházban feküdt az SMA-s Zsombi

Szabina elárulta, hogy miért kellett befeküdnie a Bethesdába Zsombinak.

Forrás: Ripost

A kis SMA-s Zsombi elkapott egy vírust, ami most anyukája szerint az összes SMA-s babán végigmegy. A kisfiú betegsége olyannyira elhúzódott, hogy inkább bementek vele a kórházba, hogy ott segítsék a rengeteg váladék távozását a szervezetéből.

„Bementünk Miskolcra, hogy nézzenek rá Zsombira a Bethesda kérésére, mert nagyon elhúzódott ez a köhögés nála. Rosszak voltak az eredményei és nem is igazán javultak, ekkor mentünk át mentővel a Bethesdába, mert már nem engedtek el minket. A gyereknek is nagy élmény volt, hogy mentővel utazhatott, de egyébként nem volt rá szüksége, csak a biztonság kedvéért mentünk úgy a szakemberek javaslatára„

magyarázta Burinda-Szűcs Szabina, a kisfiú édesanyja a Ripostnak, hozzátéve, hogy orrfolyással indult a betegség, majd köhögés, váladékos tüdő lett belőle.

Összesen három hetet betegeskedett Zsombi, amiből az első két hét volt igazán intenzív.

„Azt mondták, hogy nem tüdőgyulladása van, hanem annyira sok a váladék, hogyha nem megyünk időben, akkor akár váladékdugó is kialakulhatott volna a tüdejében. Akkor pedig nem lett volna átjárható a két tüdeje, ami komoly probléma lett volna. Így idejében elkaptuk szerencsére” – folytatta az édesanya. „A Bethesdában kaptunk pluszban olyan dolgokat, amik segítettek fellazítani ezt a váladékot. Egy hosszú hetes szenvedés árán kijött, tehát egy hetet töltöttünk a Bethesdában. Még mindig van neki egy kicsi, de már hazaengedték, mert sokkal jobban van, itthon gyógyulgat, nagyjából tiszta a tüdeje.„

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában