Gazdaság

2009.04.16. 19:43

Világválság van, nem világvége!

Nem kincstári optimizmus mondatja Hovány Mártonnal, a Hovány-cégcsoport vezetőjével, hogy elkerülhetetlenül jön a gazdaság felívelő szakasza. Hogy miért, kiderül interjúnkból.

Szerdahelyi Csaba

– Dühös, amiért gyakran hallja a válság szót? S mivel gyakran hallhatja, mi jut róla az eszébe?
– Nem jó kifejezés, hogy dühös vagyok, a dühös szót eleve nem szeretem. Inkább bosszant, hogy a válság főként az emberek fejében van, a félelem, a tájékozatlanság felerősíti a folyamatokat. Mert ma még a valós, reális gazdasági helyzetet az elviselhetőség határain belül érzem, ugyanis nincs annyi bedőlt lakás- vagy akár autóhitel, mint amennyire gondolnak az emberek. Elsősorban a médiát tartom felelősnek a kialakult helyzetért. Mintha az újságíróknak csak a rossz hír lenne a hír.

– Azért én tudok sok jó példát is mondani.
– Én általánosságban nem ezt tapasztalom. Üzletemberi, vállalkozói körökben azt veszem észre, hogy éppen a sok negatív hír miatt egyre kevesebben tévéznek vagy olvasnak napilapot. A sajtó szerintem felerősíti a rossz híreket. Elérjük azt, hogy az emberek majd nem vásárolnak, s ha nem vásárolnak, nem lesz szükség eladókra, nem lesz szükség termelőkre, az árut előállítókra. Az újságok nagybetűkkel, címlapon harsogják, amikor mélyponton van a forint árfolyama, ám amikor erősödik, az már nem hír. Részben megértem a sajtót: kiszolgálja az olvasóit, s emberi gyarlóság, hogy annak nem örül a többség, ha valakinek valami sikerül.

– Ez magyar betegség.
– Úgy van. De nagyon nem jó ez az állapot és hozzáállás. Ha valakinek csak rosszat mondanak, az előbb-utóbb el is hiszi. Nem hiszem ugyanis, hogy jót tesz, ha egy súlyos betegnek rossz híreket mondanak, mert ilyenekkel még egy egészséges embert is meg lehet betegíteni. A jó hír viszont akár gyógyító hatású is lehet.

– Előrejelzések alapján a „válságdobogón” ott áll az építőipar, az autógyártás és -kereskedelem, valamint az idegenforgalom. Mit szól ehhez?
– Egyetértek azzal, hogy ezek a területek a legfőbb érintettek. Csak a magunk háza tájáról hadd mondjam el, hogy az autókereskedőket ma sokkal nehezebben finanszírozzák a bankok, mint például fél éve.

– Az autóvásárlóknak mit javasol? Milyen hitelt vegyenek fel, ha tudnak? Forint- vagy devizaalapút?
– A forintalapút nem javaslom, ahogy a devizák közül a jent sem, igaz, azt most nem is kínálják a bankok. Viszont úgy látom, hogy éppen most érdemes euróban befektetni. Én is így teszek, magán- és céges oldalon is. Azt várom, hogy a forint erősödik, vagyis középtávon a friss euróhitelesek jobban járhatnak. Ha valaha érdemes volt hitelre autót vásárolni, akkor most biztosan érdemes. Ugyanis ha a 300 forint körüli érték után beáll az euró, a szakemberek szerint reálisnak tartott 270, akár 260 forint körüli árfolyamra, kevesebbet kell majd a hitelért fizetni forintban. Persze közben átmenetileg gyengülhet még a forint, de a hosszú lejáratú hiteleknél összességében mindenképp jól járhat az ügyfél.

– Akkor hagyjuk a negatívumokat! A Hovány-cégcsoportról milyen jó hírekről tud beszámolni?
– Előretekintünk, urai vagyunk a helyzetnek. A cégcsoportnál a Ford-értékesítéssel nagyon jól állunk, a Mercedesnél, a Volvónál és a Nissannál sem tapasztalunk problémát. A haszongépjárművek piacán viszont érzünk visszaesést, ami azt mutatja, hogy az emberek bizalmatlanok, kivárnak.

– Optimista s egyben realista üzletemberként mit mondana, milyen lesz a helyzet egy év múlva az autógyártásban, az autópiacon?
– Én sem látom a válság végét, nincsen kristálygömböm. Az viszont biztos, hogy az autóipar soha nem lesz már olyan, mint a válság előtt. Mondják, hogy a nagyok mindent túlélnek, a kicsik meg nem, s gondolják, hogy „a Hovány-csoport biztos most is jól jár”. Ez önmagában nincs így, bár tény, hogy a nagyok életképesebbek a kicsiknél. Nekünk is sokkal racionálisabban kell gondolkodnunk és dolgoznunk. Mondok néhány egyszerű példát: nálunk elég egyetlen rendszámtábla-ügyintéző az összes márkánkhoz. Vagy a nagy tételben megrendelt anyagok miatt több kedvezményt adhatunk, és a hiteleket is kedvezőbben kínáljuk, éppen azért, mert nagy ügyfele vagyunk a biztosítónak. És sok hasonlóból áll össze a munkánk.
Összességében a válságról pedig az a véleményem, hogy világválság van, és nem világvége! Nehezen kiszámítható a helyzet, de alapjában optimista vagyok, jobbra számítok. Nem kell közgazdásznak lenni ahhoz, hogy tudja az ember: a gazdaság természetes velejárója a hullámzás, folyamatos fellendülés és visszaesés jellemzi. Így hát várjuk a felívelő szakaszt, ami „elkerülhetetlenül” bekövetkezik.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Hovány Márton azt mondja: az emberek bizalmatlanok, kivárnak
[/caption]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!