Friss hírek

2013.07.26. 10:12

Orbán: emelni kell a felsőoktatási ponthatárokat

Emelni kell a felsőoktatási felvételi ponthatárokat - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban, ahol szólt egyebek mellett a Sólyom magyar légitársaságról és a tusnádfürdői szabadegyetemről is.

MTI

A kormányfő a 180 perc című műsorban a felsőoktatási ponthatár meghúzásával összefüggésben elmondta, egyetért abban a szocialista Hiller István volt oktatási miniszterrel, hogy fel kell emelni a bekerüléshez szükséges, jelenleg 240-es minimumponthatárt. A 240-es ponthatár ugyanis "egy közepes dolog", márpedig közpénzből egyetemen taníttatni középszerű teljesítményre képes fiatalokat nem érdemes – fogalmazott, hangsúlyozva ugyanakkor: nincs ellene, hogy a közepes képességűek is tanuljanak, de nem egyetemen, hanem egy másfajta képzésben, szakképzésben. Ezért is tett lépéseket a kormány a szakiskolai rendszer erősítése és a technikusi képzés visszaállítása érdekében, a következő időszak fontos feladata pedig a szakfőiskolák megteremtése lesz.

Az önköltséges felsőoktatási képzésről szólva Orbán Viktor kifejtette: szerinte a diákmegmozdulások eredményeképpen háttérbe szorult diákhitelrendszert "nem szabad teljesen elfelejtenünk". Úgy fogalmazott, fájlalja, hogy rossz beállításba került ez a hitelrendszer, amelyet azonban folyamatosan átalakítanak, és így szerinte az a végén egy olyan kiugróan kedvezményes lehetőség lesz, amelyet érdemes megfontolniuk mindazoknak, akik nem tudnak bekerülni az államilag finanszírozott keretbe.

A miniszterelnököt az interjúban megkérdezték arról, hogy a Sólyom lehet-e az új nemzeti légitársaság, amely a vezérigazgató bejelentése szerint hamarosan megkezdi működését. Orbán Viktor elmondta, a magyar állam korábban évente mintegy 40 milliárd forintot költött a Malév fenntartására.
A mostani kormány is "nyögte ezt a terhet", mert úgy gondolta, a nemzeti légitársaság fontos dolog. Az Európai Unió azonban másképpen gondolta, és tiltott állami támogatásnak minősítette ezt az állami forrást - fejtette ki, közölve: "ez a tilalom fennáll minden új légitársaság esetében is, ezért nem látom annak a lehetőségét, hogy az EU döntése után költségvetési támogatást tudjunk nyújtani bármilyen légitársaságnak".

Azzal kapcsolatban, hogy Budapest rendezheti az úszók, nyíltvízi úszók, műugrók, műúszók és vízilabdázók 2021-es világbajnokságát (vb), a kormányfő azt mondta: a pályázásnál arról nem kellett meggyőzni a kabinetet, hogy ez jó volna Magyarországnak, az üzleti modellből ugyanis világosan kiderül, nyereséget hoz a vb. Figyelemmel arra, hogy Magyarország a 2017-es junior úszó vb rendezését is elnyerte, nem egyik napról a másikra kell létrehozni a befektetéseket - fűzte hozzá.

Orbán Viktort végül megkérdezték a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborral, Tusványossal kapcsolatban tett román külügyi nyilatkozatról, amely szerint a tusnádfürdői szabadegyetem olyan, mint a magyar kormány egyik ülése, amelyet ezúttal Romániában szerveztek meg.
A kormányfő szavai szerint "a románoknak tulajdonképpen ez a hasonlata nem indokolatlan azzal a megszorítással talán, hogy nem egyszerre vesznek részt a tusnádfürdői táborban a magyar kormány tagjai, mert akkor ki marad itthon az üzletben?". Szombaton a mi időnk címmel tart előadást Orbán Viktor az erdélyi Tusnádfürdőn.

A miniszterelnök a rádióinterjúban megjegyezte, hogy a tusnádfürdőihez hasonló nyári szabadegyetemet tartanak Kőszegen, és azon idén a visegrádi négyek (V4) kormányfői is részt vesznek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!