2004.12.10. 12:25
Petíciót adtak át az Amnesty International aktivistái a pártok képviselőinek
Több mint hatezer aláírt képeslapot adtak át a civil szervezet képviselői a parlamenti frakciók képviselőinek azért, hogy a családon belüli erőszak, azon belül is a távoltartás intézménye kapcsán megfelelő törvényi szabályozás szülessen. Az aktivisták az aláírt képeslapokat pénteken Budapesten, a Képviselői Irodaház aulájában adták át a megjelent képviselőknek.
Az aláírásgyűjtési kampány, amelynek lezárása a petíció átadása volt, november 28-án indult az Amnesty International, a Habeas Corpus Munkacsoport és a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE) civil szervezet kezdeményezésére.
"Ez egy létező gond, amivel nem érezzük, hogy eleget foglalkoznak, sőt volt egy országgyűlési határozat tavaly, amely arra kötelezte volna a kormányt, hogy valami történjen már márciusban. (...) a halogatásból elég, mert az emberek életébe kerül" - mondta Fodor Márk, az Amnesty International magyarországi igazgatója.
Németh Erika, az MSZP-frakció emberi jogi és kisebbségi munkacsoportjának tagja azt mondta, hogy ebben a kérdésben a civil társadalom ereje nélkülözhetetlen, és további jó munkát kívánt a szervezetnek.
Béki Gabriella (SZDSZ) hangsúlyozta: nem születhet olyan törvény, amivel kapcsolatban alkotmányossági aggályok merülnek fel. Hozzátette: a benyújtott javaslat ilyen volt, amit mindenképpen korrigálni kell.
Az MDF-frakció nevében Birkás László vette át az aláírt képeslapokat, a Fidesz-frakció képviselője nem jelent meg.
Az aktivisták az aláírt képeslapokat pénteken Budapesten, a Képviselői Irodaház aulájában adták át a megjelent képviselőknek.
-->