Friss hírek

2004.10.19. 09:26

Változnak a határidők az adóbevallásban

Az adatszolgáltatás alapján történő adóhatósági adómegállapítás bevezetésével összefüggésben az szja-val kapcsolatos bevallási, befizetési, illetőleg kiutalási határidők módosítását is javasolja a kormányzat az Országgyűlésnek.

BAMA

A javaslat szerint már a 2004. évre vonatkozó szja-bevallásnál is az új határidők lennének érvényesek, vagyis a  bevallás határideje az idén érvényes március 20-ról, illetve a  tavalyi jogszabálymódosítás szerinti április 20-ról, május 20-ra  módosulna 2005-ben. Ennek megfelelően a visszaigénylésre is a  legkorábbi határnap március 1. lenne. (A tavalyi módosítás, bár  akkor ez nem kapott nagyobb nyilvánosságot, megszüntette az szja  kivételes helyzetét és csak a bevallási határnap után tette volna  lehetővé a visszaigénylést, vagyis a március 1-jei határidő bizonyos  kedvezménynek tekinthető.)

A változtatás indoka az adminisztráció egyszerűsítése és a  megkülönböztetés nélküli eljárás elvének érvényesítése.
A javaslat szerint az eddigi kiutalási rendnek megfelelően a  magánszemély részére visszatérítendő jövedelemadó, illetőleg járulék  vonatkozásában a bevallás beérkezésétől számított 30 napos kiutalási  határidő fennmarad. Ennek megfelelően, mivel az adóhatóság a  visszatérítendő jövedelemadót, illetőleg járulékot legkorábban  március 1-jén utalhatja ki a magánszemély részére, az adózónak  február elejénél korábban nem lesz érdemes benyújtania bevallását.

A személyi jövedelemadó adatszolgáltatás alapján történő  adóhatósági adómegállapítás esetében az adómegállapítást az  adóhatóság május 20-ig adja postára, az abban megállapított  fizetendő adót pedig az adózónak június 20-ig kell majd megfizetnie.

A munkáltatói adómegállapítás és az önadózás szabályai is  ezekhez a határidőkhöz igazodnak.
A munkáltatói adómegállapítás, illetőleg a bevallás  benyújtásának határideje április 20-ról május 20-ra változik. Az adó  és a korábban levont adóelőleg különbözetét a munkáltató szintén egy  hónappal később, tehát június 20-ig vonja le vagy fizeti vissza, és  erről - amennyiben éves bevalló - az adóévet követő augusztus 20-ig  tesz bevallást.

Azok a magánszemélyek, akik személyi jövedelemadó fizetési  kötelezettségükről maguk készítenek bevallást (önadózó) a még  fizetendő adót május 20-ig fizetik meg.

Az általános szabály szerint az adózónak az elfogadott törvény  hatálybalépését követően az azt megelőző időszakra teljesítendő  adómegállapítási, bevallási, adófizetési, adóelőleg-fizetési,  bizonylatkiállítási, adatszolgáltatási és adólevonási  kötelezettségét a 2004. december 31. napján hatályos szabályok  szerint kell teljesítenie, azonban a törvényjavaslat kimondja, hogy  munkáltatói adómegállapításra, a személyi jövedelemadó bevallásra és  kiutalásra, valamint az adatszolgáltatáson alapuló adóhatósági  adómegállapításra vonatkozó rendelkezéseit - ebbe tartoznak az új  bevallási és kiutalási határidők is - 2005. január 1-jétől kell  alkalmazni.

A javaslat indoklása szerint megváltozott határidők az új típusú  adómegállapításhoz szükséges adóhatósági kapacitásoknak is  megfelelnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!